Gone Forever ... or not? - 10. rész
hű..10. rész......nem néztem volna ki magamból xd de mivel ennyire sokáig nem írtam semmit, befogom. :)
- Mit mondott? Miről beszéltetek? - kérdezte kíváncsian Dora, amint leültem a padhoz.
- Csak bocsánatot kértünk egymástól - mondtam vigyorogva. Nem tehettem róla, el se tudom mondani, mennyire örültem. Daviddel veszekedések nélkül? Bármikor! Nem tudom, mi az oka annak, hogy így alakultak a dolgok, lehet, hogy kezdünk felnőni, és belátjuk, hogy felesleges vitatkozni, ha egyszer békében is meglehetnénk, mindenesetre, nem bánom.. Minden vágyam az, hogy egyszer együtt lehessünk, mint egy pár, ha csak rajtam múlna, már ebben a percben rohannék hozzá, hogy aztán a karjaiba zárjon, de mint tudjuk, egy kapcsolathoz két ember kell, és nem ismerem az érzéseit. Jelen pillanatban egy nagy homályt látok az érzéseit illetően: amíg szekált és szemétkedett, tudtam, hogy nem kedvel - bár nem tudtam az okát, hogy miért.. -, de most, hogy jóban vagyunk meg, hogy rosszul esett neki, amikor egy pillanatig azt hitte, nem megyek el vele az orvoshoz, fogalmam nincs hogy, vagy mit érez irántam..
- És, akkor most szent a béke? - kérdezték vagy hárman egyszerre.
- Azt hiszem - válaszoltam bizonytalanul.
- Nem tudom, haver. Ez bonyolult - túrt a hajába.
- Miért? - nézett kíváncsian barátja szemébe. - Miért gondolod, hogy ő másképp érez, mint te?
- Mert nyilvánvaló, hogy a lelke mélyén utál - nyögte fájdalmasan. - Régen, még hetedikben, fogadásból elhívtam randira, de nem is indultunk el, nem tudtam vele megtenni.. Akkor láttam valamit a szemében, de most....csak gyűlöletet látok.
- Ember, te tiszta hülye vagy.. - sóhajtott Ben lemondóan, és otthagyta az értetlenül álldogáló Davidet, majd csatlakozott Sophie-ékhoz.
- Na, mizújs? - huppant le Sophie mellé, és átkarolta a vállát.
- Semmi - válaszolt mosolyogva a lány; úgy csillogtak a szemei, hogy Ben végképp nem értette, David miért hiszi azt, hogy Sophie gyűlöli. Tisztában volt Sophie érzéseivel, ebben az egy hónapban ő lett a lány egyik legjobb barátja, úgy ismeri, mint a tenyerét. Kizárt dolognak tartja, hogy ne látszódna Sophie-n, ahogy Davidre néz.. Vagy hogy mindig foglalkozik vele.. Titkon, de aggódik Dave-ért, amikor nem látja..
- Mi történt, hogy így vigyorogsz? - borzolta össze a lány haját, aki elnevette magát; sugárzott belőle a boldogság, a felszabadultság és a szerelem..
- Jajj, ne tedd a hülyét, láttam, hogy beszéltetek, úgyhogy mindent tudsz - bökte meg játékosan a lány Ben hasát, majd nekidőlt a vállának. - És olyat is, amit én nem.. - felnézett barátja szemébe, aki pár pillanatig tűrte a lány csokoládé barna tekintetét, aztán ráharapott az alsó ajkára és egy puszit nyomott Sophie homlokára.
- Bocs, de ő is a haverom..
- Tudom - sóhajtott Sophie, és visszahajtotta fejét Ben vállára.
- Haragszol?
- Dehogy. Megértem, ennek ellenére furdal a kíváncsiság, de nem hiszem, hogy jobb lenne, ha elmondanád, mit gondol rólam.. Úgyhogy, ennyi.
- Oké. De ugye tudod, hogy csak kérned kell, és leütöm, ha bunkó volt veled?
- Persze – nevetett fel Sophie, majd rögtön el is komorult egy kissé, amikor David lépett az asztalhoz.
- Csatlakozhatok? – kérdezte, miközben szúrós pillantásokat küldött Ben felé, amiért átkarolta Sophie-t. Ben nem foglalkozott vele, hisz mindketten jól tudták, hogy Sophie-val csak barátok..
- Gyere – szólalt meg végül Sophie. – Éppen a legújabb mozifilmről beszélgettünk. Te mit gondolsz róla?
- Nem rossz..
És ez így ment, egészen az őszi szünetig. Akkor ugyanis néhányan elutaztak az osztályból, így egy hét erejéig szétszéledt a társaság.
- Hallottam, hogy átmész Sophie-hoz a szünetben.. – állt meg barátja szekrénye mellett David, az utolsó tanítási napon a szünet előtt.
- Jah. Mert? – kérdezett vissza Ben.
- Tudod jól…
- Figyelj – csukta be a szekrényajtót -, az oké, hogy kibékültetek és már egy hete nem ölitek egymást, de ettől függetlenül még nem hiszem, hogy készen áll arra, hogy sulin kívül is együtt legyetek.. Fél bassza meg! – ütött rá a szekrényére.
- Mitől fél? – kérdezte David, és Ben egy csöppnyi (vagy inkább vödörnyi, ha már itt tartunk) aggodalmat vélt felfedezni a hangjában.
- Attól, hogy csak szórakozol vele! Ő csak annyit lát az egészből, hogy egyszer kedves vagy vele, aztán hirtelen bekattansz, és most kibékültetek és megint kedves vagy. Azt gondolja, marha jól szórakozol.. Nem ért téged, Dave! Nem tud rajtad kiigazodni.
- Tudom, már Ő is elmondta…
- Akkor próbálj meg normálisan viselkedni. Ja, és nem érdekel, hogy a haverom vagy, ha megbántod, én esküszöm, leütlek..
- Meg is kérnélek rá. De valami rohadt furcsa nekem. Hogy ennyire véded. Te is belezúgtál?
- Mi? Nem! Sophie a barátom.
- Én meg póniló vagyok..
- Marha vicces.. Tudod jól, hogy Mila tetszik..
- Úgy érted, Camila?
- Jah.
- Oké, akkor semmi.
- Ezt megbeszéltük. Na csá!
- Cső..
***
- És mondtad neki, hogy még nem szeretném, hogy átjöjjön? – kérdeztem Bentől hazafelé menet.
- Igen. Aztán meg megkérdezte, hogy beléd zúgtam-e, hogy ennyire védelek – vágott egy grimaszt.
Elpirultam. Nagyon szeretem Bent, ő az egyik legjobb barátom, és ha tetszenék neki, akkor ez a barátság már nem lenne barátság. És ezt nem szeretném. Ben nélkül, lehet, nem bírnám ki.. Persze, Dora és a többiek is nagyon fontosak nekem, de Dora és Nick szerelmesek, nem várom el, hogy az én bajommal foglalkozzanak, Brooke a maga útját járja, El és Lucy még mindig nem állnak szóba velem, Ellie félénk, Rachel Brooke-kal lóg, így csak Benre számíthatok. És nem bánom.. Persze, Ginny néha helyre tesz, ami nagyon jól esik, mert nem vagyunk azok a hűűűdelegjobb barátnők, ennek ellenére mégis foglalkozik velem.
Körül vagyok véve a világ legjobb barátaival, de valahogy … úgy érzem, néha Ők sem tudnak segíteni…
hát, srácok, bocsi, ritka rövid lett, de úgy éreztem, itt kell abbahagynom.. a kövit nem tudom mikor hozom, igyekszem nem túl sokáig váratni Titeket! puszii J és még további jó nyaraat J
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 9. rész
hát, ennyi lett a rész, remélem elnyeri a tetszéseteket;) kommentelni szabad ám! ;) puszi
- Megyek. - mondtam ki végül.
- Komoly? - suhant át egy mosoly az arcán.
- Igen. Na, gyere! - fogtam meg az ép kezét, és húztam ki a szobámból. Aztán észbe kaptam: pontosan mit is csinálok?? Fogdosom a kezét, elmegyek vele orvoshoz, amikor olykor Ő emberszámba se vesz engem.. na akkor most hogy is állunk? Hirtelen jó vagyok neki, vagy mi? A felismerés, hogy csak kihasznál - mint régen -, villámcsapásként ért. Elengedtem a kezét és némán, egy szó nélkül mentünk le a nappaliba apuhoz.
- Apa? David eltörte az ujját. Elviszed orvoshoz? - kérdeztem rezzenéstelen arccal.
- Persze! Gyere, David! - pattant fel Apa a fotelból és nyúlt a kocsikulcsért. Mire észbe kaptam már ki is ment az ajtón, hogy előálljon a kocsival.
David közelebb lépett hozzám, és próbált a szemembe nézni, de lehajtottam a fejem.
- Oké.. Akkor ezek szerint te nem jössz - röhögte el magát kínosan.
- De igen. Elmegyek. - motyogtam. Nem értettem, miért kínzom magam. De megígértem neki, hogy elmegyek. Nem fogom azt mondani neki, hogy "bocs, mégse, más dolgom akadt..". És már csak azért se, mert tudom, milyenek a szülei. Az apja kiszámíthatatlan, az anyja meg nem képes felfogni, hogy egy kamasz fia van, akit már nem kell úgy pátyolgatni, mint egy öt évest.
- Akkor most mi a bajod? - kérdezte kínos mosollyal az arcán.
- Semmi .. Menjünk, apu már vár, és az ujjad sincs a legjobb állapotban. - mondtam, majd kikerültem és elmentem a bejárati ajtóig. David összezavarodva nézett pár pillanatig, beletúrt a hajába és elröhögte magát, majd megindult felém.
- Najó..Nem vagyok hülye, látom, hogy van valami bajod. Miért nem mondod el? - nézett mélyen a szemembe. Pár pillanatig álltam a tekintetét, de aztán nem bírtam tovább, és elfordítottam a fejem.
- Mert nincs mit elmondanom, és ha lenne se tartozna rád - közöltem. - Menj már, be szeretnék zárni..
David hitetlenül megrázta a fejét, végül elindult a kocsink felé. Én becsuktam a bejárati ajtót és nekitámasztottam a homlokom. Miért? Miért hozzám jött? Miért keseríti meg az életem? Nem akarom szeretni.. Najó, ez így teljesen nem igaz, de nem lehet ilyen hatással rám!
- Sophie! Jössz? - kérdezte apu lehúzott ablaknál.
- Persze, csak kicsit beszorult a kulcs! - kiáltottam vissza. A kulcsnak persze semmi baja..
*a kórházban*
Miután begipszelték Dave ujját, apunak el kellett mennie aláírni néhány papírt, mi meg ott maradtunk ketten a váróban.
- Most már elmondod, mi a bajod? - kérdezte David felém fordulva.
- Nincs semmi bajom, akadj már le a témáról! - válaszoltam gorombán.
- Mi a fenének jöttél el akkor?? - emelte fel kicsit a hangját.
- Mert egy barom vagyok.. - motyogtam.
- Mi? - nézett rám kérdőn.
- Semmi. - aztán gondoltam egyet. - Tudod, te fennakadsz a "mostani viselkedésemen", de azért néha magadba nézhetnél..
- Ezt hogy érted? - kérdezte kicsit összezavarodva.
- Úgy, hogy a te viselkedésed se mondható normálisnak!
- Mi van??
- Most meg mi a francot nem értesz?? Néha szólsz hozzám, néha nem, úgy nézel rám, mintha egy utolsó szemétláda lennék, aztán meg például beállítasz hozzánk. Nem értelek..
- Nem bánok veled úgy, mintha egy utolsó szemétláda lennél!
- Óóó, tényleg? Bocs, akkor biztos csak képzelődtem.. - gúnyolódtam.
- Najó. Sophie, komolyan mondom, néha meglep, ahogy viselkedsz. Gyerekes vagy! - mondta kíméletlenül a szemembe.
- Én vagyok gyerekes?? - tátottam el a számat. Én vagyok gyerekes? Az eszem megáll.. - Talán, ha nem csak magaddal foglalkoznál, és észrevennéd a körülötted élőket, nem lenne ilyen nagy a szád!! - ordítottam. Zengett tőlünk az épület, de nem érdekelt.
- Oké. Szerintem ezt a beszélgetést most fejezzük be! - mondta higgadtabban, mint amilyen én voltam, de láttam, hogy ökölbe szorítja az ép kezét.
- De nem akarom befejezni!! Elegem van belőled! Most így hirtelen jó vagyok, vagy mi a franc?? Velem ne játszadozz!! - megkönnyebbülés volt ezt kimondani. Aztán, megérkezett apu, mellette egy orvossal, aki elég idegesen meredt ránk. Huppsz.
- Megkérhetném önöket, hogy távozzanak az épületből? - szűrte a szavakat a fogai közt.
- Elnézést, doktor úr! Már megyünk is. - intézte apu az orvosnak a szavait, aztán amikor elindultunk, felénk fordult. - Gyerekek.. Miért kiabáltatok? Mi történt?
- Semmi - mondtuk egyszerre. Egymásra néztünk Daviddel, és láttam rajta, hogy nagyon ideges, és azt is, hogy haragszik rám.. Nem, baj, én is rá. Pont.
Az úton mindannyian csendben voltunk, aztán kitettük Davidet a házuknál. Apu jobbulást kívánt neki, én meg elfordítottam a fejem, de éreztem, hogy David pillantása szinte égeti az arcom. Na, most aztán tényleg haragszik. Nem baj, túlélem.
Otthon felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a tévém. Nem kötött le semmi, úgyhogy kikapcsoltam és odasétáltam a könyvespolcomhoz. Nézegettem egy darabig a könyveimet, majd leemeltem Lauren Kate-től a Fallent. Még nem olvastam, úgyhogy rávetődtem az ágyamra és nekiláttam ...
Anyu érkezésére néztem csak fel a könyvből. Leszaladtam a nappaliba, hogy köszönjek neki, de apuval beszélgettek, aztán hirtelen mindketten rám néztek.
- Mi az? - kérdeztem hatalmasra nyílt szemekkel.
- Semmi. - felelte apu.
- Okéé. Szia, anyu!
- Szia kincsem! Milyen volt a mai napotok?
- Hát..fura.. - feleltem, jól átgondolva válaszom. Fura volt. Tényleg.
- Merthogy?
- Én nézem a meccset. Beszélgessetek csak - mondta apu, majd eltűnt. Anyuval felmentünk a szobámba, én pedig mesélni kezdtem. Mindent elmondtam. Hogy mennyire nem értem David viselkedését, hogy ő gyerekesnek titulálta a viselkedésemet, hogy összevesztünk a kórházban.. Az elejétől..mindent. Anyu az ágyamon ült, és figyelmesen hallgatott. Mikor befejeztem, vettem egy nagy levegőt, mert annyira hadartam. Aztán vártam, hogy anyu mondjon valami jó tanácsot.
- Hát.. - kezdte. - Még gyerekek vagytok. Egy ilyen miatt szerintem nem kellett volna összevesznetek. És, ha szereted, akkor miért veszekszel vele? - nézett rám.
- Mert .. Közben elegem van belőle, hogy szórakozik..
- Rendben. Ne aggódj, minden meg fog oldódni, idővel.. - felállt az ágyamról, adott egy puszit a homlokomra, majd kiment a szobámból.
Hát, okosabb nem lettem.. Elterültem az ágyamon, és tovább olvastam a Fallent.
~~~
A hétvégém gyorsan eltelt, tanultam, meg olvastam. Igen, ilyen szörnyen izgalmas hétvégém volt. Viszont kiolvastam a Fallent! Úúú..naon tetszett!
Reggel vacilláltam, hogy mit vegyek fel, végül a világos rózsaszín farmerom mellett döntöttem, egy csíkos pólóval. Kiegészítőnek egy karkötőt választottam, és mivel még süt a nap és jó idő van, magamhoz tettem a napszemcsim is. Lerohantam a konyhába, ahol anyu az uzsim készítette éppen.
- Szia! Hű, de pörög ma reggel valaki - mosolygott rám. Nem tudom, mire érthette, úgyhogy csak megvontam a vállam. Anyu kész lett az uzsimmal, amit gyorsan el is raktam, aztán egy puszival már el is köszöntem. Az ajtónál előkerestem a Conversemet, felvettem, majd kiléptem az ajtón. A nap ragyogóan sütött, ami elég fura októberben, de nem bánom. Arcom a nap felé fordítottam, pár pillanatig így álldogáltam a kapunk előtt, majd erőt vettem magamon, és elindultam a sulihoz. Út közben gondoltam, hallgatok zenét, de mivel még ilyen szép időnk volt, nem rontottam el a hangulatát. Mintha tavasz lenne.. Szerelem, nevetés, felszabadultság...Áhh..
A suli előtt néhány osztálytársam ácsorgott még csak, úgyhogy odamentem hozzájuk.
- Jó reggelt! - köszöntem. Dora és Nick kedvesen visszaköszöntek, de Peter és Alex nem köszönt. Nem értettem, miért. Ránéztem Ben-re aki rám mosolygott, végül odaállt mellém.
- Szia csajszi - köszöntött.
- Mi baja Alexnek és Peternek? - kérdeztem. Bántott, ahogy a fiúk viselkedtek.
- Ööö..hát..tudod.. Najó, Dave elmondta, mi volt a kórházban.. - a szám elé kaptam a kezem. Nem, nem, nem! Nem tehette! Az csak ránk tartozik!!
- Basszus.. - túrtam a hajamba.
- Az.. Sophie, figyelj, tudod, hogy bírlak. De nem voltál igazságos Dave-vel. - kezdte. Nekem meg nagyot koppant az állam a betonon.
- Mi? Ezt hogy érted?
- Hát, nem akarok beleszólni, ez a kettőtök dolga. De azt elmondom, hogy hiába jártál vele egy általánosba, nagyon nem ismered.. Nem tudom, hogy te ismerted-e félre, vagy változott azóta, de próbáld meg .. hát, megismerni. Oké? - nézett a szemembe. Mi van?? Hogy hogy nem ismerem Davet? De ismerem. Vagy Bennek igaza van..? Ajj mááááár..
- Nem igazán tudom, mire célzol, de oké - mondtam kínosan. Ben elmosolyodott, majd a nyakamnál fogva magához húzott és nyomott egy puszit a fejemre. Elvigyorodtam és megpróbáltam eltolni magamtól, de elég nehezen ment. Mire sikerült magam kiszabadítani, a hajam úgy állt, mint egy szénaboglya, az arcom meg lángolt. Ben jól kiröhögte a szenvedésem, aztán visszamentünk a többiekhez.
Oké, Peter és Alex nem beszélnek velem, Adam se viszi annyira túlzásba, viszont Ryan többet van velem. Na! Egy pozitívum, és három negatívum.. A lányok közül természetesen Lucy most le se szar, El vele van, Doráék általában velem, Bennel, Rachellel meg Camilával bandáznak, Ellie, Brooke és Alison pedig nem akarnak belekeveredni. Szóval van az "én csapatom" meg van "Dave csapata". Király..
Magyarral kezdtünk, amire Mr. Shaw természetesen pontosan érkezett.
- Mindenki elővesz egy lapot. Gyerünk! Ne mondjam még egyszer! - mindenki grimaszolva vette elő a lapját és várta a kérdéseket. Összesen 5 kérdés volt, mindegyikre tudtam válaszolni, és egymásnak is segítettünk. Viszont mivel David mellett ültem, láttam a lapját. Teljesen üres volt. Ez megőrült. Könyökömmel kicsit oldalba böktem, mire felém fordult. Úúú.. A tekintete gyűlölködő és fagyos volt.. Aúú.. Rámutattam a lapomra, hogy másolja le. Felvont szemöldökkel nézett rám, mire elvörösödtem. Bólintottam egyet, jelezve, hogy írja már, mire elmosolyodott és írni kezdett.
- Parker és Nickolson! - szólt ránk a tanár. - Sophie, fordulj el a lapoddal együtt, kérlek! David te pedig próbáld használni azt a valamit ami az agyad helyén van.. - elhúztam a szám.. Aztán hirtelen elkezdtem az egyik füzetemből kitépni egy kis fecnit. Ráhajoltam a padomra úgy, hogy a hajzuhatagom lehetőleg takarjon, és gyorsan másoltam. Mikor kész voltam, hátranyúltam, és odaadtam Davidnek a papírt. A tollsercegésből tudtam, hogy írja. Elmosolyodtam. Igen, lehet, hogy félreismertem. És valószínűleg egyáltalán nem tudom, milyen igazából. Csak azt az arcát ismerem, amit eddig nekem mutatott. Ha valahogy el tudnám érni, hogy az "igazi" Davidet is megismerjem...
- Kérem a lapokat! Következő órára hozom! - köszönt el Mr. Shaw, majd kilépett a teremből, én pedig felpattantam és odamentem Benhez. Jár neki egy ölelés, nem?
- Hé, ezt miért kaptam? - mosolyodott el heves ölelésem után.
- Azért, mert igazad lehet.. Tényleg nem ismerem.. - néztem mélyen a szemébe. Bólintott, majd átkarolta a vállam és lementünk az udvarra.
Az udvaron még csak a mi osztályunk volt kint, úgyhogy elfoglaltuk a kis fa asztalokat, és bandáztunk.
Éppen Dorával beszélgettem, amikor David odajött hozzám.
- Sophie? Beszélhetnénk?
- Persze. - álltam fel. - Mindjárt jövök. - mondtam Dorának, majd Daviddel elindultunk az udvar másik végébe. Némán sétálgattunk egymás mellett egy ideig, aztán végre megszólalt.
~~~
- Kösz, hogy segítettél.. - 'Rendes vagy.' tette hozzá magában. Sophie rá nézett, aztán megvonta a vállát.
- Nincs mit - arcát elfordította az ellenkező irányba, amivel majd' megölte. Látni akarta az arcát, ahogy rá mosolyog, ahogy elpirul, ahogy zavarban van! Meg akarta fogni a kezét, át akarta ölelni, jelezve, hogy a lány az ő barátnője! Ki akarta mutatni az érzéseit! Hogy szereti! Hogy nem hagyja magára! Hogy sajnálja, hogy veszekedtek.. - Tudod..szerintem gyerekesen viselkedtünk a kórházban .. - zökkentette ki gondolatai közül. Még mindig nem nézett rá. Lehajtotta fejét és kezét zsebébe csúsztatta.
- Igen, szerintem is. - mondta, majd akaratlanul is elmosolyodott. Sophie rá nézett.
- Mit mosolyogsz? - kérdezte zavartan.
- Csak eszembe jutott, hogy egy kórházban ordibáltunk.. - most már nevetett. Fogalma sem volt, mi ebben olyan vicces, de egyszerűen rá tört. Biztos a megkönnyebbülés egyik formája. Sophieval minden rendben köztük, ezt már biztosan tudta. Mondjuk, abban nem volt biztos, ha elhívná valahova, igent mondana-e, de nem számított. Nem voltak haragban, és ez mindenképpen jó.
- Hát ez tényleg baromira vicces - ráncolta homlokát, és elég furán nézett rá. Mintha megőrült volna.
- Okéé - fújta ki a levegőt. - Jól vagyok.
- Öhm.. Szerintem menjünk vissza. Nem soká csöngetnek.
Visszamentek a többiekhez, Sophie leült Dorához, ő pedig odament Benhez.
- Minden oké? - kérdezte Ben, majd kicsit arrébb mentek, csak annyira, hogy ne hallják őket mások.
- Igen, kibékültünk - vigyorgott. Ben hátba vágta, majd kicsit elgondolkozott, végül megszólalt.
- Tényleg szereted?
Címkék: Gone Forever ... or not?
A ház *--*
Sziasztoook:))
Hoztam egy pici meglepiit:)) nem, nem a részt, de már azt is írom;)
Gondoltam, teszek fel néhány képet, arról a házról, ahol Sophie lakik..ez csak egy hirtelen ötlet volt, és ahogy keresgéltem, oan jó szobákat is láttam h wow *--*
Na ez most mindegy is, itt vannak a képek.
a ház
a nappali
a fürdőszoba
a konyha
a vendégszoba
Sophie szüleinek hálószobája
Sophie szobája
Sophie fürdőszobája
Na, egyelőre ennyi, nemsoká hozom a 9. részt:))
Puszii
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 8. rész
- Sophie, kincsem, ébredj fel! Hazaviszünk! - hallottam anyukám hangját. - Greg? Miért nem ébred fel? - kérdezte .. aput? Apu! Kipattantak a szemeim és felültem az ágyban.
- Apuu! - visítottam, amikor megláttam apukám. Rögtön a karjaiba vetettem magam. Apa. Hazajött. Később, mint ahogyan tervezte, de most itt van. Velem. Mellettem. Nem engedem el..
- Sophie, drágám! Annyira megijesztettél minket.. - suttogta Apu a nyakamba valahol.
- Nem volt szándékos - vigyorogtam, pedig úgy se látják. Eltoltam magamtól apukám, hogy a szemeibe tudjak nézni. Az ő szemeibe is könny gyűlt, de csak én voltam az, aki ki is engedte őket, had folyjanak végig az arcomon. Ezek öröm könnyek. Akkor meg miért ne bújhatnának elő rejtekhelyükből? - Hiányoztál.
- Te is nekem kicsim. Te is nekem. De most menjünk végre haza. Este van.
A sulidoki azt mondta, pihenjek, úgyhogy a holnapi napot otthon töltöm (apuval). A kocsiban beültem hátra, anya pedig a kormányhoz. Apu az anyós ülésen foglalt helyet. Az utat végig mesélte. Amerikában volt most, Los Angelesben. Elmesélte mi minden van ott, ami itt nemigen. Imádom Angliát, soha nem költöznék el innen, de azért érdeklődve hallgattam, hogy Amerikában kb csak hamburgert, hot dogot meg egyéb gyorskajákat esznek, meg milyen pörgős ott az élet, stb stb.. Anya tökre kiakadt a hambin meg a hot dogon, de apunak sikerült megnyugtatnia, hogy nekünk ettől függetlenül nem kell olyat ennünk egész nap. Én ezen csak röhögtem. Igazság szerint, lefoglalta az agyamat az a tudat, hogy az apukám megint velünk van. Állandóan utazgat a munkája miatt, de minket nem akart soha magával cipelni ide-oda. Egyrészt, anyunak itt van a munkahelye, és anyu külön kérte, hogy minél kevesebbszer helyezzék át. Másrészt meg apunak van egy lánya, aki még suliba jár, most kezdte a gimit, és nem akarta, hogy ez a lány állandóan másik suliba járjon, és ne legyen egy biztos pont az életében -a családján kívül-. Azt akarta, hogy ennek a lánynak majd legyenek igaz barátai, és ne járjon minden évben egy másik iskolába.. Nos, ez a lány nem bánja, hogy nem kell folyton költöznie, csak hiányzik neki az apja .. De elég összetartó ez a család, tehát nincs semmi gond.
~~~
Csörr csörr.
- Igen? - vettem fel a még mindig kitartóan csörgő telefonom.
- Hol az Istenbe' vagy??! - hallottam Lucy hangját a vonal másik végéről.
- A sulidoki azt mondta, hogy pihennem kell.. - vigyorogtam.
- Mázlista! Mi meg röpit írunk föciből.. Bah.. Szurkolj!
- Mindenképp! Am.. Feltűnt..esetleg..khm, izé.. Davidnek, hogy nem vagyok..suliban? - makogtam.
- Nyilván.. Mellette ülsz - röhögött ki barátnőm.
- Kösz - nevettem fel kínosan és a hajamba túrtam. - Kicsit..bővebb információt nem kaphatnék?
- Ül, röhög, baromkodik.. Mint mindig. Azt meg honnan tudjam, hogy feltűnt-e neki, hogy nem vagy..? Figyelj, elhiszem, hogy szereted.. De ez már .. sok! És nem vagyok holmi kém, hogy egész álló nap őt figyeljem..
- Oké. Kösz. Akkor majd beszélünk - flegmáztam. Szép kis barátság.. Ennyit se kérdezhetek??
- Nadejó.. Vágd be a durcit.. Úgy kell azt. Na csá - és kinyomta.
Remek. Itt vagyunk október közepe táján, erre máris összeveszünk. Jóó, persze, nincs barátság veszekedések nélkül, de nem kértem olyan sokat.. És azt hittem, barátnők lévén, kérhetek ennyit.. Oké.. lehet, hogy felfújom.. De akkoris....
Lementem a konyhába, ahol Apu nézett valami akciófilmet a fotelban ülve.
- Szia! - köszöntem rá, majd mögé léptem, átkaroltam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia Hercegnőm! - kapcsolta ki a filmet. - Jól aludtál? Hogy van a fejed?
- Minden oksi. Együnk! - általában rossz döntés apuval enni, ha anyu nincs itthon. Apu pocsékul főz. De nem akartam elrontani azzal a napunkat, hogy valami gyorsétterembe üljünk be. Úgyhogy inkább az ételmérgezést választottam.
- Jobb, ha te főzöl valamit - engedte át a pályát nekem. Pont annak a személynek, aki főzést illetően az apjára ütött.
Próbálkoztam nyáron elkészíteni egy egyszerű kaját, de odakozmált. Aztán levest, de elfelejtettem megsózni, így zöldséges,borsos,vizet ettünk.. NO COMMENT!
- Apu? Inkább csináljunk szendvicseket! - javasoltam. Apu elnevette magát, majd előszedte a kenyeret, amíg én a sonkát, vajat, majonézt vettem elő.
Hát, asszem odáig fajultak a dolgok, hogy már egy szendvicset se tudunk csinálni.. Én az enyémet telenyomtam majonézzel, így elértem, hogy az állam is olyan legyen evés közben, apu meg a fél doboz vajat rákente a kenyerére. Mikor fintorogva egymás felé fordultunk, kitört belőlünk a röhögés, és inkább hagytuk a fenébe a szendvicseket. Rendeltünk Pizzát.
- És? Hogy tetszik a suli? - kérdezte apa, miközben kiültünk a teraszra és vártuk a Pizzát.
- Nagyon szeretek ide járni! Az osztályunk csúcs, nagyon jófej mindenki, és kéépzeld! Senki nem tart strébernek!
- Hogy érted el? - kerekedett el apukám szeme. Ő aztán igazán megért.. Tapasztalatból tudja, milyen az, ha az embert strébernek tartják, és kiközösítik..
- Úgy, hogy ez egy olyan osztály, ahol a többség tanul - mosolyogtam. - És kitartunk egymás mellett. Azaz.. - húztam el a szám.
- Mi a baj kicsim?
- Hát.. Tudod, Daviddel újra osztálytársak lettünk.. És ő piszkál. De.. ahj! Én..azt hiszem..szeretem..Őt..
~~~
- Haver! Te nem vagy normális! - bokszolta vállba barátját.
- Mer'? Jó csaj.. Akkor miért ne kérdezhetném meg tőle, hogy feljönne-e hozzám? - kérdezte az említett.
David eközben nem is figyelve a társaságra, teljesen magába fordulva gondolkozott. Aggódott. Aggódott egy lányért, akit nagyon szeret..
- Huhúú! Itt vagy köcsög? - kérdezte tőle egyik haverja.
- Mi? Jaa.. Persze. Mivan?
- Azon gondolkoztunk, hogy lassan annyit álmodozol, hogy elmehetnél lánynak! - röhögték ki.
- Rohadjatok meg! - morogta, majd felkapta a táskáját, de kiszóródtak belőle a cuccai. - A kurva életbe! - idegesen hajolt le összeszedni a tankönyveit, ám az egyikből kiesett egy fénykép. Persze az idióta haverok rögtön rácuppantak és elkezdték vizslatni a képet. Egy 8.os osztályfénykép volt. Mindig magánál hordta, de legtöbb esetben senki nem tudott róla. Azért, a mai világban elég kínos lehet egy srácnak, ha egyszercsak kiesik egy fénykép a táskájából, ahol tankönyvnek se kéne lennie..
- Uhuhúúú.. Nah, melyik a csajod? - röhögtek össze a haverjai.
- Közöd köcsög? Na add vissza! - nyúlt David a képért.
- Á-áá - adták a választ.
- Nem mondom még egyszer! - kezdett ideges lenni. Mostanában már gyűlölt ezekkel a haverokkal lógni. Már nem érezte, hogy közéjük tartozik. Megváltozott. Lehet, felnőtt..
- Ajajj, na most mi lesz? - néztek össze a többiek.
- Hhh.. Ti akartátok.. - és nekik ugrott. Nem volt híve a verekedésnek, de tudta, máshogy úgy se szerzi vissza a képet..
Felszakadt szájjal és egy törött ujjal, de végül visszaszerezte a képet.
- Te vadbarom! - törölgették a többiek az orrukat, vagy éppen azt a helyet, ahol folyt a vérük. - Húzz innen!
- Örömmel..
Mikor elhagyta a parkot, nem volt kedve haza menni. Az anyja csak aggódna miatta, az apja meg..hát, azt soha nem lehet tudni..
Hozzá akart menni..
Annál az utcánál, ahol a
lány lakott, kicsit még vívódott magával, de végül megállt a ház előtt, és becsöngetett.
- Hát veled meg mi történt? ..
~~~
- Jó ég, Dave, szerencse, hogy csak apu van itthon - mondtam, mikor felosontunk a szobámba.
- Bocs..
- Oké, ülj le. A szádat még el tudom látni, de az ujjaddal elmegyünk orvoshoz.
- Semmi baja!
- Nem vitatkozom! Elég, hogy tanítás alatt el kell viseljem a beszólásaidat, itt már nem nyelem le, ha visszaszólsz..
- Oké, nyugi van - leült az ágyra, én pedig átmentem a mosdóba. Kicsit sokáig vacakoltam a gyógyszerekkel, és az is elvonta a figyelmem, hogy azon agyaltam, vajon nincs-e valami olyan dolog a szobámban, amiből rájöhet, hogy én még mindig .. .
- Itt vagyok - jelentettem be, bár ezt ő is látta. Leültem mellé az ágyra, és megfogtam az arcát, hogy magam felé fordítsam. Elég csúnyán nézett ki. De igyekeztem visszafojtani az érzéseimet, és inkább elkezdtem apró mozdulatokkal letörölgetni a vért.
- Mit csináltál amúgy? Hogy most .. így nézel ki..? - kérdeztem közben, hogy azért ne csak üljünk ott a némaságban.
- Nem érdekes - dünnyögte.
- Értem.
Némán ültünk, amíg lekezeltem. Furcsa volt, hogy hozzám jött. Hisz' nincs értem annyira oda, ahogy észrevettem. Talán akkor, régen, egy icipicit érdekeltem, de nem annyira, hogy kapcsolat legyen belőle..
- Ööö.. Szólok apunak, hogy vigyen el orvoshoz, oké?
- Oké. Te is jössz? - nézett mélyen a szemembe. Belevesztem abba a gyönyörű szempárba. Olyan érzésem volt, mintha csak ketten lennénk a világon. Egy pillanatig azt hittem, megcsókol, de ez a pillanat el is suhant, amikor felvonta fél szemöldökét. Ja..ténleg.. Válaszolni kéne..
- Öhh..hát.. - kicsit elszomorodott. Igen, én is furcsálltam, és hogy honnan tudom? Elég régóta ismerem.. - Megyek. - mondtam ki végül.
Hát, bocsi, nem lett valami egetrengetően húúdeklasz rész, és ezért elnézéseteket kérem, de nem kaptuk meg normális időben a vizsgatételeket angolból, és kicsit el vagyok havazva.. hétfőn és kedden német írásbelim lesz, csütörtökön-pénteken és lehet h hétfőn is pedig a szóbeli..aztán rögtön jön az angol.. suli után még kb 1-2 hétig Pesten leszek, de utána megyek vidékre nagyimhoz. ahol nincs net.. ezért abban az 1-2 hétben ígérem próbálok előre írni, és akkor majd beállítom h feltegye..bocsánat mindenkitől aki olvassa a blogom, és várja a részeket! Puszi
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 7.rész
Sziasztok.. öhöm.. bocsánatot szeretnék kérni Tőletek, amiért ennyire elhanyagoltam a blogot.. de sajnos közbejött egy igen erős fejfájás, lábra állni alig tudtam, gyakorlatilag .. úgyhogy, jó olvasást Nektek! xx
Eltelt egy hónap. Az osztály egész jól összekovácsolódott, ezt még egy vak is észreveszi.
Például, valakinek nincs leckéje, odaadom (persze, hogy én..ki más? de itt ezért egyáltalán nem érzem magam furán.. és nem érzem magam strébernek.). Felelésnél profin segítünk(az egész osztály, összefogunk) a felelőnek. Eddig egy tanár se vette észre, vagy ha észre vette is, nem szólt.
Aztán az is kiderült ebben az egy hónapban (számomra), hogy a fiúk sokkal sokkal érettebbek, mint általánosban.. Jóóó, mondjuk van 1-2 aki, soha nem nő fel, dehát nem baj. Ők a mi gyerekeink.
Akiket az első nap plázacicáknak néztem, nos, kiderült róluk, hogy egyáltalán nem azok. Sőt mi több, kitűnő tanulók, soha nem ittak még alkoholt, és soha az életben nem mennének olyan társaságba. És nem mutatják, de még a saját árnyékuktól is félnek.
Szóval, a lányok kijönnek a fiúkkal, a fiúk is a lányokkal, teljes az egyensúly, sőt mi több! Már van egy párunk is. A mi kis gerlepárunk. Dora és Nick. Eddig még nem láttuk őket se veszekedni, se semmi feszültség nem volt köztük, nagyon aranyosak együtt. Nick rendes srác, Dorához való. Szünetekben vagy a teremben romantikáznak, vagy az udvaron, teljesen mindegy nekik, hogy hol vannak, egyedül a másik fél számít. És ezt nagyon csodálom. Persze, ez így normális, de mivel még soha életemben nem volt kapcsolatom, nem tudom elképzelni, hogy mondjuk Daviddel - miért is pont vele? - ennyire közvetlen legyek. Minden erőmmel azon vagyok, hogy közömbösen bánjak vele. Semmi mosoly - jó, néha-néha -, de amúgy nem szólunk egymáshoz. Egy nap kb annyit beszélünk, hogy: "szia" "szia" "lecke van?" "ahham" "adod?" "tessék" "kösz". És ennyiben mindig ki is merül. Cseppet sem várok többet, mert miért is várnék? Mire várhatnék? Vagy inkább kire ..
Na, visszatérve az osztályra. A tanárokat a srácok teljesen kikészítik, az igazgató elég kemény alak, ellenben az i.g. helyettes egy szende kis bárányka. Egy törékeny fiatal nő, senki nem nézi ki belőle, hogy tesitanár(!!), és mégis az. Tesin lányok-fiúk külön vannak, fiúk szegények egész órán szívnak, mert Mr. Role nem lacafacázik, keményen megdolgoztatja őket. Mi, tesin, alakra gyúrunk, Miss Kelly a szívén viseli, hogy minden lány fitt és csinos legyen (hála az égnek! tuti elpunnyadnék). Persze, a kötelező dolgokat, mint: kötélmászás, szekrényugrás, talajtorna, futás, labdás játékok ismerete, kőkeményen osztályozza, de ha lehet, nem játszadozunk a labdával, mint egy kutya, hanem a konditeremben (mert itt az is van, mindenféle tuti géppel) erősítünk. Rendesen ki is szoktam fáradni, elég kemény hasizom erősítő gyakorlatokat csinálunk, így röhögni alig tudok az izomláztól - de legalább tudom, hogy rendelkezem izmokkal -.
Az egyik csütörtöki tesin éppen futottunk, amikor a srácok közül valaki átrúgott egy labdát, és vajon kit talált el? Persze, hogy engem. A fejemen. Össze is estem, és a padlón fetrengtem, mert csillagokat láttam és sötétséget, felváltva. Hallottam, amikor a lányok körém gyűlnek és sikítoznak, és azt ordibálják, hogy "Sophieee keellljjj máár feeeel!!" 120 decibellel. Aztán meghallottam a tanárnő hangját is, de már nem emlékszek, mit mondott. Aztán jöttek a fiúk. Teljesen kussban voltak, egyedül egy ember ordítozott, felismertem a hangját..
Mikor kinyitottam a szemem, az iskola orvosi szobájában találtam magam, az ágyam mellett Lucy, El és Dora ült egy-egy széken. Mikor meglátták, hogy éledezem, Lucy a nyakamba ugrott, El és Dora pedig mindketten ránk vetették magukat. Rohadt jól esett, de nem szóltam.
- Úrhishtehn Sophie annyihra rhánk ilyeszthettéhl! - sírt Lucy.
- Hé, semmi bajom, viszont ha továbbra is rajtam fekszetek, el fog törni pár bordám - mondtam nevetve. Mindhárman leszálltak rólam és visszaültek a székekre. - Mi történt? Mióta vagyok itt? - kérdeztem kicsit kómásan, mert majd' szétrobbant a fejem.
- Asszem 3 órája. Minket elengedtek, az egész osztályt, mert egyszerűen nem tudtunk figyelni és össze-vissza kérdezgettük, hogy lehetsz éppen. A spanyol, francia, matek, fizika tanárnő üdvözöl, az ofő bent volt nálad, de aludtál, és már kb mindannyian bent voltunk, kis csopikban - magyarázta El.
- M-m-m-mmindenki? - kérdeztem.
- Mindenki. Ő is.. - nagyot dobbant a szívem. David is meglátogatott. Úristen! Hogy nézhettem ki? Jézusom, miért pont ilyen állapotban lát??
- Sophie nyugodj meg, mert ha továbbra is ilyen gyorsan fog verni a szíved, muszáj szólnunk az iskolaorvosnak, hogy nyugtatózzon be... - mondta Lucy, még mindig könnyes szemmel.
- De .. nem .. tudok .. megnyugodni .. David .. itt .. amíg .. - szaggatottan vettem a levegőt, mire a lányok teljesen bepánikoltak. El gyorsan elszaladt az orvosért, aki kb 1 perc múlva megérkezett egy fecskendővel. Szívbajt kaptam, komolyan. Utálom, gyűlölöm az injekciós tűt. Nem tudom magam ellazítani, ezért mindig fáj.. Ahajjj, most se sikerült. - Aúúú - nyafogtam.
- Nyugodjon meg, Miss Parker, pár perc múlva elalszik - majd ki is ment. Igaza volt. A nyugtató máris hatott, nekem meg leragadtak a szemeim. A lányok sutyorogtak még, majd egy fiú hangját hallottam. Ismét felismertem..
- Még mindig K.O.?
- Nem, felébredt, de felidegesítette magát, és nyugtatót kapott. Azelőtt aludt el, hogy bejöttél - mondta Dora.
- Francba - morgott az illető. - Pedig annyira ......... - de itt véglegesen kiütött a nyugtató, nem emlékszek többre.
Nos, úgy döntöttem, itt hagyom abba.. szeretem húzni az idegeiteket :P bocsi... a 8.részt hamarabb szeretném hozni, mert lesül a képemről a bőr, amiért ennyiree későn hoztam a 7est.
komizzatok, szavazzatok, és írjátok meg, szerintetek ki az a srác, aki ... tudjátok..
na puszi, nem soká jelentkezem ;)
Címkék: Gone Forever ... or not?
további szereplők:)
Adam Butler. Ő a mi táncosunk. Hip-hop. Okos srác és jószívű. Könnyen barátkozik, de annál nehezebben felejt.
Alex Anderson. I-Man. "Minden ami elektronikus!" Ő a mi hekkerünk. Bármit, bárhol, bármikor fel tud törni. Egyszer a telójáról (IPhone) elkezdte bütykölni a tanárnő (kémia tanár, frászt kapok tőle. Erős smink, fekete haj, kapafogak, szemüveg, és kicsit..túlsúlyos .. csoda, hogy befér az ajtón..) laptopját. Mi szakadtunk a röhögéstől, amikor a tanárnő Facebook-profilját feltörte és belépett a képeibe. Azóta is rémálmaim vannak..
Alison Stewart. A visszahúzódó rocker csaj. Senki nem nézte ki belőle, mígnem Alex egyszer elkérte az IPodját, kíváncsiságból, hogy megnézze, milyen számokat hallgat... Azóta ő adja a zenéket:)
Ben Campbell. A suli menő srácainak az egyike. Gitár, gördeszka, tanulás tabu. És jóbarátom.
Camila Richardson. Az én Directioner-társam. Harry-fan, nincs vita (én Niallért epekedek), mondjuk akkor se lenne, ha ugyanazt a srácot szeretnénk. Egyáltalán nem plázacica típus, általánosban rengeteg tanulmányi versenyt nyert. "Mindentől félek" típus. Senki nem képes haragudni rá.
Brooke Williams. A bad-girl. Minden marhaságban benne van, mégis imádják a tanárok. Persze.. órán semmi panasz nincs rá, szünetben meg .. az kit érdekel? Ha nem bukik, had hülyüljön. Ramones a kedvenc bandája:)
Dora Foster. Szelíd, visszahúzódó lány, teljes szívéből képes szeretni, a saját gondolatai szerint él. Nem hagyja magát befolyásolni. Nick párja:)
Eleanor Hill. A másik bad-gilr, csak őrá már panasz is érkezik. Gyűűűlöl tanulni, amelyik tantárgyat nem tartja fontosnak, magasról leszarja. (kémia, biosz - ezeken az órákon rendszerint bealszik, majd óra végén felébred:DD ) Fizikából ellenben nagyon jó, érdekli, színötös belőle eddig.
Ginny Scott. A nővére eggyel fölöttünk jár. Deszkás csaj, de ő is jól tanul. Minden érdekli, mindenről tudni akar, és szeret a középpontban lenni. Nem hagyja magát..
Jamie Collins, a divatdiktátor. Minden új cuccról tud, ami a legtrendibb éppen. Ha netán furán öltözünk fel, rendesen kioktat minket, hogy "azok együtt trék", de már nem bántódunk meg.
Ellie Miller, a Miller-ikrek egyike. Testvérével ellentétben visszahúzódó lány, sokat tett azért, hogy így nézzen ki, kitartó és becsületes. (egyedül ő érzi magát rosszul, ha súgunk vagy puskázunk, de kineveljük ezt belőle 12.-ig:D )
Nick Stokes, Dora barátja. Édes srác, nagyon jól tudja, mit miért csinál. Vigyáz Dorára, minden lehetséges módon óvja őt.
Rachel Miller, a másik iker. Teljesen ellentéte húgának (10 perccel idősebb), a suli legmenőbb lányaihoz tartozik, de ő se pláza-barbie. Gyűlöli a nyávogó lányokat, és lenézi őket azért, mert azok azt hiszik, ha mindent elnyúújtanaaak, menők. Szerinte szánalmas. Matekzseni:)
Ryan Daniels. A visszahúzódó, "csak legyek háttérben" típus, de a többi fiú rohadt jófej, és ha lehet, mindig bevonják őt a beszélgetésbe.
Nos, itt vannak a többiek is, csak hogy tudjatok mihez viszonyítani:) a 7.rész készül, terveim szerint még ma felteszem. Puszii
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 6. rész
Sziasztook:) most ezzel a képpel indítom útjára a részt (:DDD), és csak annyit mondanék, hogy JÓ OLVASÁÁÁST:)) csillag+komi ;)
u.i.: jahh és bocsánat, hogy ilyen rövid lett, csak már nem akartalak Titeket túlságosan megváratni, ha lesz időm a héten, kicsit még írook hozzá:)
Mi ez a szörnyű zaj?? Omg, mintha vagy száz rendőrkocsi szirénázna az ablakom alatt .. De mi lehet ez a hang??? Borzasztó .. Szólni kéne anyának .. De akkor fel kéne kelnem az ágyamból ..
- ÚRISTEN!! Negyed 8 van!! - riadtam fel. Gyorsan kipattantam az ágyamból és rohantam a mosdóba. A mosdókagylónál lefékeztem, és gyorsan elővettem a fogkefém, fogkrémet, majd fogat mostam. (nem részletezem, szerintem Ti is tudjátok, hogy kell fogat mosni:DD - szerk. )
Lerohantam a konyhába, ahol nem volt senki. A hűtőn találtam egy cetlit:
"Szervusz Kincsem! Behívtak hamarabb, nem tudlak elvinni az iskolába, de érted megyek. Az uzsid a hűtőben találod. Puszi, anya"
Anya titkárnő, egy elég jólfizető cégnél, de sajnos sokszor hívják be reggelente hamarabb, mert még valamit meg kell csinálnia, meg valamit nem ért a főnöke, és akkor ő elmagyarázza neki. Sokszor voltunk már a főnökééknél, van egy fiúk és egy kislányuk. Deannel egész jól kijövünk, ahhoz képest, hogy a szüleink által ismerkedtünk meg..
Gyorsan belapátoltam egy tál müzlit, majd megint fogat mostam. Az uzsimat beletettem a táskámba, majd kiválasztottam a ruhám.
7:35. Még volt időm, gyorsan kisminkeltem magam, és rohantam is a suliba.
A suli kapuja előtt várakoztak a srácok, néhány felsőbb évessel. Gondoltam, mivel úgyis egy osztályba járunk, odaköszönök.
- Sziasztok! - rám néztek, de csak Peter köszönt vissza .. normálisan ..
- Helló, Stréber! Mizu? - röhögött David. Szúrósan néztem rá. Ami azt illeti, legszívesebben felpofoztam volna.. Megint sikerült lejáratnia mások előtt. Már majdnem megindultam volna felé, amikor megérkezett El.
- Sziasztoook! Fuhh, meg-ha-lok - lihegett..ő is lóhalálába jött ma suliba.
- Hello! - köszöntek neki a srácok. Oké, akkor csak nekem nem köszönnek..faszaaa.
Megvártam amíg El kifújja magát, aztán megkérdeztem, bemegyünk-e. Mivel tegnap volt az évnyitónk(szerda), ma spanyollal kezdtünk.
Bementünk a terembe, ahol síri csend honolt, csak néhány lány vihogott eszeveszetten. Őket még nem láttam, feltételeztem, másik osztályból jöttek át Camilához és Brookehoz. Na, asszem akkor ők lesznek a plázacicák..
Leültem egy szimpatikus padhoz, de mivel Lucy már leült El mellé, Dora mellett foglaltam helyet. A többiek is kezdtek lassan beszállingózni a terembe, és egymás mellett helyet foglaltak. Bevallom, kicsit irigy voltam, mert tök sok lány mellé ült le fiú. És valamiért ez féltékennyé tett ..
Csöngetéskor Davidék bandája is helyet foglalt, majd bejött a tanárnő is.
- Osztály, vigyáz! - felálltunk a székekről és kihúztuk magunkat. - Jó reggelt kívánok!
- Jó reggelt kívánok! - ismételtük meg egyszerre.
- Üljetek le! Nos, mivel újak vagytok a St. Margaretben, bemutatkozok, aztán mindenki mond magáról egy-két szót spanyolul.
Amikor hozzám került a sor, David elkezdett dumálni, meg röhögni, ami persze "kicsit" idegesített .. úgyhogy rászóltam .. elég hangosan ..
- FEJEZD MÁR BEE! - fordultam hátra. David persze jól kiröhögött, Ginny pedig megijedt kicsit a kirohanásomtól .. - Bocs, Ginny - mosolyogtam rá.
- Tőlem nem kérsz bocsánatot? - kérdezte David. Ahaa .. persze .. álmában ..
- Nem.
- És tőlem, nem kérnél bocsánatot? - lassan visszafordultam a tanárnő hangjára, és lejjebb csúsztam a széken.
- Elnézést kérek, tanárnő .. - motyogtam.
Nem értem .. Miért van az, hogy David mellett állandóan neveletlen, szemtelen, tiszteletlen vagyok?? MIÉRT?? Örülnék, ha valaki megmagyarázná nekem ezt végre, mert már elég kínos .. az eddigi tanórákon kb csak üvöltöttem .. és engem szidnak le! Jó, oké, én üvöltök, mint egy sakál, de David hozza ki ezt belőlem! Nincs igazság a Földön ..
- Rendben, de szétültetlek titeket. Dora, ugye? Ülj Nick mellé. Peter, te ülj Ginny mellé! - és itt felment bennem a pumpa. Pont David mellé .. remek .. éljenéljen .. jó, oké, örülök, hogy mellém ül, de szét fog cikizni .. és ezt nem szeretnéémmm .. - David pedig ideül a szemem elé, Sophie mellé .. És most Sophie folytasd kérlek a bemutatkozást!
Hát, így telt az első spanyol óra .. Mivel spanyol tagozatosak vagyunk, mindig így kell majd ülnünk .. minden.órán. ..
A csöngő a megváltást jelentette számomra .. komolyan ..
- Parker! Örültem! - röhögött David. Angyalian rámosolyogtam, és tényleg nagyon kevés választott el attól, hogy felpofozzam.
- Szervusztok, gyerekek! Gyertek, gyertek, megkapjátok a szekrénykulcsokat! - jött be az ofő egy fémdobozzal a kezében.
Szétosztotta a kulcsokat, majd ment is. A lányokkal megkerestük a szekrényeinket (hál' Istennek egymás közelében vagyunk), majd Peter is kijött .. aztán Davidék is .. és lássatok csodát! David szekrénye az enyém felett van .. Najó .. valaki nagyon pikkelhet rám odafent ..
folytatáás:DD
- Na Parker, ezt megszívtuk - röhögött ki David.
- Jahm .. veszem észre .. - dünnyögtem. Nem elég, hogy még négy évig szenvednem kell attól, hogy minden nap látom, ő pedig csak kiröhög és lenéz, de még az is fájdítja a szívem, hogy mellette kell ülnöm, és akkor reggel, meg szünetekben majd még a szekrénynél is találkoznunk kell .. Távol fogom tartani magam Tőle, amennyire csak tudom .. Érdekes, ezt egyszer, nem is olyan rég már elhatároztam ..
Tavasz felé járt már az idő. Reggel elkészültem és már a kabátomat vettem fel, amikor apu megkérdezte, elvigyen-e suliba kocsival, vagy megyek inkább vonattal? Persze, hogy elfogadtam a fuvart.
A kocsiút csendesen telt, meséltem kicsit arról, hogy hogy megy a suli, aztán pedig csatlakoztattam a telefonom a kocsihoz és a kedvenc zenéimet hallgattuk.
A suli előtt apu megállt, én pedig kiszálltam.
- Ügyesen a suliban! Szia, kincsem, szeretlek! - köszönt el apu. Intettem neki, ő pedig elhajtott.
Vettem egy mély lélegzetet, és bementem a suliba. Utáltam már idejárni. Az osztálytársaim állandóan kigúnyoltak, csak mert én nem varrattam szét magam, nem lövettem ki a fejem, és nem volt fültágítóm sem. Ez mind megvolt már az osztálytársaim nagy részének.
Én vártam már a legjobban, hogy elballagjunk, és végre új életet kezdhessek, egy - remélem - normális osztállyal.
A teremben bömbölt a telefonokból a zene, és még akkor is, amikor a tanár már bent volt, és kezdte volna az órát. Rendszerint csak én figyeltem az órákon. A többiek a telefonjaikkal babráltak, aztán dogáknál könyörögve néztek rám .. Igen, az elején még segítettem. De amióta gúnyolnak és kiutálnak, már nem segítek nekik. Ez van, figyeljenek .. Ha ők így, én is így.
Aztán egyik szünetben a büfében álltam, amikor valaki megfogta a kezem és mellém állt. Az a valaki nem volt más, mint David. Köpni-nyelni nem tudtam. Mit csinál?? Egyszer kiröhög, aztán meg megfogja a kezem, mintha együtt lennénk?? Hát velem ne szórakozzon. Nem vagyok olyan, mint a többi szétvarratott osztálytársnőm ..
- Te meg mi a frászt csinálsz?? - rántottam ki a kezem az övéből és kérdőn néztem rá.
- Én .. izé .. csak gondoltam .. - makogott. Felhúztam a szemöldököm és összefontam magam előtt a karjaimat. - Csak gondoltam .. izéé .. eljönnél velem moziba? - mii?? Ez hülye vagy annyit piált tegnap, hogy még nem józanodott ki ..
- Mivaan?
- Eljönnél velem? - kérdezte ismét.
Megadtam magam .. és nem lett volna szabad .. - Igen. - válaszoltam. David ismét megfogta a kezem, majd együtt mentünk vissza a terembe. A többiek csak bámultak, de nem érdekelt. Én voltam a világ legboldogabb embere. A fiú, akit szeretek, elhívott randira!
Otthon elmeséltem anyunak, aki nem nagyon örült, sőt, ellenezte, de mivel látta, milyen boldog vagyok, nem szólt többet.
Mikor David megjött, kiszaladtam elé és boldog mosollyal fogadtam.
- Sziaa - köszöntem.
- Szia - köszönt vissza, majd megcsókolt. Mondjuk nekem kissé még gyors volt a tempó, nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg fog csókolni .. Ennek ellenére élveztem és vágytam a csókjára, ígyhát visszacsókoltam. Percekig álltunk a kapunkban és csak csókolóztunk. Aztán eltoltam magamtól, mert már nem kaptam levegőt.
- Mindjárt jövök, felveszem a kabátom - mondtam és berohantam a házba. Anya és apa éppen akkor rebbentek el az ablaktól. Kémkednek utánam? Áááá, dehoogy! Gyorsan fölkaptam a kabátom, és visszarohantam. Ám David már nem volt sehol. Nem értettem mi van, aztán megpillantottam egy papírfecnit a járdán. Felemeltem, és elolvastam .. Kár volt, ugyanis már közben el kezdtek folyni a könnyeim. Visszarohantam a házba, egyenesen fel a szobámba, majd magamra csaptam az ajtót.
Mazochista módon kiraktam a tükrömre emlékeztetőül, hogy miért is utálom - de közben szeretem - Őt .. És megfogadtam, ha tehetem, elkerülöm ..
A csengő rázott vissza a valóságba. Gyorsan bezártam a szekrényem és rohantam órára ..
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 5. rész
Úristen*-* lesül a képemről a bőr, amiért ilyen soká hoztam-.-"" bocsi lányook! am kéépzeljétek, voltam a fővárosi népdaléneklési versenyen és ezüst minősítést kaptam!*O* azért büszke vagyok magamra^^. és itt vannak a kedvenc blogjaim, olvassátok, ha gondoljátok;) Never say Never , Troublemaker , Alicia's World
nadeakkor befejeztem és itt a rész.... jó olvasááááást;) x
- Szervusztok, gyerekek! - hallottam meg egy férfi hangját. Ijedten az ajtó felé fordultam, és megláttam egy 30-40 év körüli férfit....
- George Webbs vagyok, az osztályfőnökötök. Szólítsatok Mr. Webbsnek - majd bejött a terembe és a tanári asztal mellé állt. - Nos, mindenki itt van? Helyes, akkor üljetek le a helyetekre, és elkezdeném az osztályfőnöki órát.
Kérésére mindenki a padjához ment (Peter leült David mellé(!!!)), és elhallgattunk.
- Remek. Akkor elsőként hallgassuk meg Mr. Wright - (Thomas Wright, később megtudtam) - igazgató úr beszédét! - bekapcsolta a teremben lévő TVt, amiben el is kezdődött a diri beszéde. Unalmas, hosszú beszédet tartott, a felére se emlékszek .. csak annyi, hogy felhívta a figyelmünket arra, hogy a házirendet tartsuk be, meg a lányok ne öltözzenek kihívóan és egyéb... Jahh, és nem szabad cigizni.... - Rendben gyerekek - mondta az ofő, kikapcsolta a TV-t és elkezdődött az ofő óra. - Akkor most felolvasnám a névsort.. - megköszörülte a torkát, majd elkezdte:
1.Adam Butler
2.Alex Anderson
3.Alison Stewart
4.Ben Camplbell
5.Brooke Williams
6.Camila Richards
7.David Nickolson
8.Dora Foster
9.Eleanor Hill
10.Ellie Miller
11.Ginny Scott
12.Jamie Collins
13.Lucy Cooper
14.Nick Stokes
15.Peter Black
16.Rachel Miller
17.Ryan Daniels
18.Sophie Parker
Éljen! Én vagyok az utolsó..remek.. Nagyon örülök neki, mondhatom.. David szépen szét fog cikizni..
- Ha! A stréber az utolsó! Ha! - na tessék, már kezdi is. Én lejjebb csúsztam a széken, miközben Alex, Brooke, Camila, Nick, Ryan (hűű de gyorsan meg tudtam jegyezni a neveket) és persze David hangosan röhögött .. rajtam .. Kösz szépen, David!
- Befoghatnád.. - mormoltam.
- Mit mondtál? - fordult felém David. Én visszaültem normális pózba, majd megismételtem:
- Azt mondtam, befoghatnád! - keresztbe fontam magam előtt a kezem, és ránéztem az ofőnkre. Lezártnak tekintettem ezt a szóváltást Daviddel. Nem érdekel .. najó .. kicsit ..
- Gyerekek! Semmi baj! Nyugodjatok meg! - csitított minket Mr. Webbs.
- Ofő bá, én nyugodt vagyok! - ordított előre David, majd elröhögte magát. Hű .. egészen .. emberi .. mondhatom ..
- Elnézést, tanár úr. Befejeztük. Igaz, David? - mosolyogtam angyalian az említett személyre. Ő megvonta a vállát, majd elkezdett babrálni a mobiljával. Peterrel találkozott a tekintetünk, és egymásra vigyorogtunk. Jó tudni, hogy ő nem írt le engem.
Lucy oldalba bökött, mire előrefordultam. Az ofő fürkészően nézett, nem igazán értettem, miért.
- Sophie, ugye? Nos, Sophie, megkérhetlek, hogy viselkedj rendesen? - húzta fel a szemöldökét. Mi ez? Még ő is David mellé áll? Remek, mondhatom, elvágtam magam az ofőmnél...éljen..
- Igen, tanár úr, elnézést. De .. - itt még magasabbra szaladtak a szemöldökei, kb úgy a plafonig -, semmi, tanár úr - hajtottam le a fejem és megadtam magam.
- Helyes. Nos .. Ugyan Mr. Wright elmondta a házirendet, én néhány pontra azért fel szeretném hívni a figyelmeteket - hangos zúgolódás lett a teremben ennek hallatán, úgyhogy végül Webbs mégse mondta el a házirendet. Hál' Istennek! Helyette lediktálta az órarendet (borzasztó) és tájékoztatott minket a St. Margaret programjairól. Ezek tetszettek, szerintem klassz dolgokat lehet majd csinálni. Aztán elmondta a szakköröket: olvasó-klub, színjátszó, rajzszakkör, táncoktatás, csillagászat. Kb ennyi volt. A táncoktatás rögtön felkeltette az érdeklődésemet. és szerintem majd még benézek az olvasó-klubba is.
- Pszt! Te mire mész? - kérdezte Lucy suttogva, amikor az ofő épp másra figyelt.
- Hát, szerintem a táncra és az olvasó-klubba. Te? - suttogtam vissza.
- Rajz, ez tuti. Meg .. hm .. talán én is megnézem a táncot .. - mosolygott. Aztán mindketten elhallgattunk, mert az ofő újra elkezdte a magáét.
Megszólalt a csengő, ami azt jelenti, hogy mehetünk szünetre. Mivel ma csak 4 ofőnk lesz, Mr. Webbs bent maradt a teremben, és odasétált a srácokhoz ismerkedni. Mi Lucyval kimentünk az udvarra (a St. Margaretnek borzasztó nagy udvara van!), és leültünk egy fa előtti padra. Elővettük a szendvicseinket, majd elkezdtünk enni. Még 5 perc sem telt el, megláttuk, hogy az osztályunkból két lány igyekszik felénk.
- Sziasztok! Csatlakozhatunk? - kérdezte Dora.
- Persze, gyertek - mosolygott Lucy, majd a két lány leült mellénk a padra.
- Honnan ismered Davidet? - kérdezte Eleanor.
- Hát .. egy általánosba jártunk ..
- És miért ilyen bunkó? - ez már Dora volt.
- Mindig is ilyen volt .. Nem érdekes, már megszoktam .. - motyogtam, és ittam egy kortyot.
- De miért utáljátok egymást ennyire? - kérdezett ismét Eleanor.
Erre már nem tudtam válaszolni, mert megszólalt a jelzőcsöngő, úgyhogy vissza kellett mennünk a terembe. Megrökönyödve láttam, hogy Mr. Webbs igencsak jól ért a srácok nyelvén, mert nagyon nagy röhögésbe voltak, amikor visszaértünk a terembe.
Amikor Mr. Webbs meglátott, odakiáltott nekem:
- Sophie Parker! Szeretném, ha egy kicsit beszélgetnénk! - és megindult felém, persze a fiúk rögtön elkezdtek "húúúú"zni, amitől rögtön elvörösödtem. Megfagyott bennem a vér, fogalmam sem volt mit csináltam (megint). Lucy bátorítóan megszorította a kezem, majd leült Doráékhoz. Mr. Webbs a tanári asztalhoz terelt, majd elkezdte:
- Nos, Sophie. Tudom, hogy okos lány vagy, láttam a bizonyítványaidat .. Ezért nem is értem, miért álltál le vitatkozni Daviddel .. - úgy tűnt, nem akar kelepcébe húzni, úgyhogy nyugodt hangon válaszoltam.
- Tudja, tanár úr, Daviddel egy általánosba jártunk, és eléggé utáljuk egymást .. - magyaráztam.
- Igen, igen, tudom, csak nem értem, hogy egy ilyen okos lány, mint te, miért kezd el vitatkozni egy olyan sráccal, mint David.. De jól van, rendben, nem faggatlak. Menj a helyedre! Ja, és ne haragudj, hogy óra közben olyan ellenséges voltam .. - majd rám mosolygott. Kicsit meglepődtem ezen a bocsánatkérésen, de hát ..
*tanítás után*
Anyu jött értem, és hazavittük Lucyt is, mert kiderült, hogy egy utcával mellettünk lakik az apukájával.
Otthon bepakoltam a holnapi órákra, majd lementem anyuhoz a konyhába és felültem a konyhapultra. Anyu éppen valami kaját készített.
- Na és, milyen volt az első nap? - kérdezte.
- Hát, David ma is kitett magáért, de amúgy jól. Lett pár barátnőm, szerintem, meg Mr. Webbs elmondta az órarendet, és négyszemközt azt mondta, hogy tudja, hogy okos gyerek vagyok ..
- Ó, Kincsem, ez nagyszerű! - lelkendezett anya. - Na várj, akkor majd még csinálok valami sütit is! Segítesz? - kérdezte mosolyogva.
- Hát, akartam még olvasni egy kicsit, de rendben.
Majd nekiláttunk a sütésnek-főzésnek. Amíg anya a sütit csinálta, én rántott húst sütöttem, meg krumplit.
Vacsora után gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, és amíg száradt rajtam a testápoló, megmértem, hány kiló vagyok.. De csak poénból! Nem vagyok Anorexiás ..
Majd bementem a szobámba, leültem a babzsák fotelembe, és olvastam .. 11ig .. Upssz ..
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 10. rész
hű..10. rész......nem néztem volna ki magamból xd de mivel ennyire sokáig nem írtam semmit, befogom. :)
- Mit mondott? Miről beszéltetek? - kérdezte kíváncsian Dora, amint leültem a padhoz.
- Csak bocsánatot kértünk egymástól - mondtam vigyorogva. Nem tehettem róla, el se tudom mondani, mennyire örültem. Daviddel veszekedések nélkül? Bármikor! Nem tudom, mi az oka annak, hogy így alakultak a dolgok, lehet, hogy kezdünk felnőni, és belátjuk, hogy felesleges vitatkozni, ha egyszer békében is meglehetnénk, mindenesetre, nem bánom.. Minden vágyam az, hogy egyszer együtt lehessünk, mint egy pár, ha csak rajtam múlna, már ebben a percben rohannék hozzá, hogy aztán a karjaiba zárjon, de mint tudjuk, egy kapcsolathoz két ember kell, és nem ismerem az érzéseit. Jelen pillanatban egy nagy homályt látok az érzéseit illetően: amíg szekált és szemétkedett, tudtam, hogy nem kedvel - bár nem tudtam az okát, hogy miért.. -, de most, hogy jóban vagyunk meg, hogy rosszul esett neki, amikor egy pillanatig azt hitte, nem megyek el vele az orvoshoz, fogalmam nincs hogy, vagy mit érez irántam..
- És, akkor most szent a béke? - kérdezték vagy hárman egyszerre.
- Azt hiszem - válaszoltam bizonytalanul.
- Nem tudom, haver. Ez bonyolult - túrt a hajába.
- Miért? - nézett kíváncsian barátja szemébe. - Miért gondolod, hogy ő másképp érez, mint te?
- Mert nyilvánvaló, hogy a lelke mélyén utál - nyögte fájdalmasan. - Régen, még hetedikben, fogadásból elhívtam randira, de nem is indultunk el, nem tudtam vele megtenni.. Akkor láttam valamit a szemében, de most....csak gyűlöletet látok.
- Ember, te tiszta hülye vagy.. - sóhajtott Ben lemondóan, és otthagyta az értetlenül álldogáló Davidet, majd csatlakozott Sophie-ékhoz.
- Na, mizújs? - huppant le Sophie mellé, és átkarolta a vállát.
- Semmi - válaszolt mosolyogva a lány; úgy csillogtak a szemei, hogy Ben végképp nem értette, David miért hiszi azt, hogy Sophie gyűlöli. Tisztában volt Sophie érzéseivel, ebben az egy hónapban ő lett a lány egyik legjobb barátja, úgy ismeri, mint a tenyerét. Kizárt dolognak tartja, hogy ne látszódna Sophie-n, ahogy Davidre néz.. Vagy hogy mindig foglalkozik vele.. Titkon, de aggódik Dave-ért, amikor nem látja..
- Mi történt, hogy így vigyorogsz? - borzolta össze a lány haját, aki elnevette magát; sugárzott belőle a boldogság, a felszabadultság és a szerelem..
- Jajj, ne tedd a hülyét, láttam, hogy beszéltetek, úgyhogy mindent tudsz - bökte meg játékosan a lány Ben hasát, majd nekidőlt a vállának. - És olyat is, amit én nem.. - felnézett barátja szemébe, aki pár pillanatig tűrte a lány csokoládé barna tekintetét, aztán ráharapott az alsó ajkára és egy puszit nyomott Sophie homlokára.
- Bocs, de ő is a haverom..
- Tudom - sóhajtott Sophie, és visszahajtotta fejét Ben vállára.
- Haragszol?
- Dehogy. Megértem, ennek ellenére furdal a kíváncsiság, de nem hiszem, hogy jobb lenne, ha elmondanád, mit gondol rólam.. Úgyhogy, ennyi.
- Oké. De ugye tudod, hogy csak kérned kell, és leütöm, ha bunkó volt veled?
- Persze – nevetett fel Sophie, majd rögtön el is komorult egy kissé, amikor David lépett az asztalhoz.
- Csatlakozhatok? – kérdezte, miközben szúrós pillantásokat küldött Ben felé, amiért átkarolta Sophie-t. Ben nem foglalkozott vele, hisz mindketten jól tudták, hogy Sophie-val csak barátok..
- Gyere – szólalt meg végül Sophie. – Éppen a legújabb mozifilmről beszélgettünk. Te mit gondolsz róla?
- Nem rossz..
És ez így ment, egészen az őszi szünetig. Akkor ugyanis néhányan elutaztak az osztályból, így egy hét erejéig szétszéledt a társaság.
- Hallottam, hogy átmész Sophie-hoz a szünetben.. – állt meg barátja szekrénye mellett David, az utolsó tanítási napon a szünet előtt.
- Jah. Mert? – kérdezett vissza Ben.
- Tudod jól…
- Figyelj – csukta be a szekrényajtót -, az oké, hogy kibékültetek és már egy hete nem ölitek egymást, de ettől függetlenül még nem hiszem, hogy készen áll arra, hogy sulin kívül is együtt legyetek.. Fél bassza meg! – ütött rá a szekrényére.
- Mitől fél? – kérdezte David, és Ben egy csöppnyi (vagy inkább vödörnyi, ha már itt tartunk) aggodalmat vélt felfedezni a hangjában.
- Attól, hogy csak szórakozol vele! Ő csak annyit lát az egészből, hogy egyszer kedves vagy vele, aztán hirtelen bekattansz, és most kibékültetek és megint kedves vagy. Azt gondolja, marha jól szórakozol.. Nem ért téged, Dave! Nem tud rajtad kiigazodni.
- Tudom, már Ő is elmondta…
- Akkor próbálj meg normálisan viselkedni. Ja, és nem érdekel, hogy a haverom vagy, ha megbántod, én esküszöm, leütlek..
- Meg is kérnélek rá. De valami rohadt furcsa nekem. Hogy ennyire véded. Te is belezúgtál?
- Mi? Nem! Sophie a barátom.
- Én meg póniló vagyok..
- Marha vicces.. Tudod jól, hogy Mila tetszik..
- Úgy érted, Camila?
- Jah.
- Oké, akkor semmi.
- Ezt megbeszéltük. Na csá!
- Cső..
***
- És mondtad neki, hogy még nem szeretném, hogy átjöjjön? – kérdeztem Bentől hazafelé menet.
- Igen. Aztán meg megkérdezte, hogy beléd zúgtam-e, hogy ennyire védelek – vágott egy grimaszt.
Elpirultam. Nagyon szeretem Bent, ő az egyik legjobb barátom, és ha tetszenék neki, akkor ez a barátság már nem lenne barátság. És ezt nem szeretném. Ben nélkül, lehet, nem bírnám ki.. Persze, Dora és a többiek is nagyon fontosak nekem, de Dora és Nick szerelmesek, nem várom el, hogy az én bajommal foglalkozzanak, Brooke a maga útját járja, El és Lucy még mindig nem állnak szóba velem, Ellie félénk, Rachel Brooke-kal lóg, így csak Benre számíthatok. És nem bánom.. Persze, Ginny néha helyre tesz, ami nagyon jól esik, mert nem vagyunk azok a hűűűdelegjobb barátnők, ennek ellenére mégis foglalkozik velem.
Körül vagyok véve a világ legjobb barátaival, de valahogy … úgy érzem, néha Ők sem tudnak segíteni…
hát, srácok, bocsi, ritka rövid lett, de úgy éreztem, itt kell abbahagynom.. a kövit nem tudom mikor hozom, igyekszem nem túl sokáig váratni Titeket! puszii J és még további jó nyaraat J
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 9. rész
hát, ennyi lett a rész, remélem elnyeri a tetszéseteket;) kommentelni szabad ám! ;) puszi
- Megyek. - mondtam ki végül.
- Komoly? - suhant át egy mosoly az arcán.
- Igen. Na, gyere! - fogtam meg az ép kezét, és húztam ki a szobámból. Aztán észbe kaptam: pontosan mit is csinálok?? Fogdosom a kezét, elmegyek vele orvoshoz, amikor olykor Ő emberszámba se vesz engem.. na akkor most hogy is állunk? Hirtelen jó vagyok neki, vagy mi? A felismerés, hogy csak kihasznál - mint régen -, villámcsapásként ért. Elengedtem a kezét és némán, egy szó nélkül mentünk le a nappaliba apuhoz.
- Apa? David eltörte az ujját. Elviszed orvoshoz? - kérdeztem rezzenéstelen arccal.
- Persze! Gyere, David! - pattant fel Apa a fotelból és nyúlt a kocsikulcsért. Mire észbe kaptam már ki is ment az ajtón, hogy előálljon a kocsival.
David közelebb lépett hozzám, és próbált a szemembe nézni, de lehajtottam a fejem.
- Oké.. Akkor ezek szerint te nem jössz - röhögte el magát kínosan.
- De igen. Elmegyek. - motyogtam. Nem értettem, miért kínzom magam. De megígértem neki, hogy elmegyek. Nem fogom azt mondani neki, hogy "bocs, mégse, más dolgom akadt..". És már csak azért se, mert tudom, milyenek a szülei. Az apja kiszámíthatatlan, az anyja meg nem képes felfogni, hogy egy kamasz fia van, akit már nem kell úgy pátyolgatni, mint egy öt évest.
- Akkor most mi a bajod? - kérdezte kínos mosollyal az arcán.
- Semmi .. Menjünk, apu már vár, és az ujjad sincs a legjobb állapotban. - mondtam, majd kikerültem és elmentem a bejárati ajtóig. David összezavarodva nézett pár pillanatig, beletúrt a hajába és elröhögte magát, majd megindult felém.
- Najó..Nem vagyok hülye, látom, hogy van valami bajod. Miért nem mondod el? - nézett mélyen a szemembe. Pár pillanatig álltam a tekintetét, de aztán nem bírtam tovább, és elfordítottam a fejem.
- Mert nincs mit elmondanom, és ha lenne se tartozna rád - közöltem. - Menj már, be szeretnék zárni..
David hitetlenül megrázta a fejét, végül elindult a kocsink felé. Én becsuktam a bejárati ajtót és nekitámasztottam a homlokom. Miért? Miért hozzám jött? Miért keseríti meg az életem? Nem akarom szeretni.. Najó, ez így teljesen nem igaz, de nem lehet ilyen hatással rám!
- Sophie! Jössz? - kérdezte apu lehúzott ablaknál.
- Persze, csak kicsit beszorult a kulcs! - kiáltottam vissza. A kulcsnak persze semmi baja..
*a kórházban*
Miután begipszelték Dave ujját, apunak el kellett mennie aláírni néhány papírt, mi meg ott maradtunk ketten a váróban.
- Most már elmondod, mi a bajod? - kérdezte David felém fordulva.
- Nincs semmi bajom, akadj már le a témáról! - válaszoltam gorombán.
- Mi a fenének jöttél el akkor?? - emelte fel kicsit a hangját.
- Mert egy barom vagyok.. - motyogtam.
- Mi? - nézett rám kérdőn.
- Semmi. - aztán gondoltam egyet. - Tudod, te fennakadsz a "mostani viselkedésemen", de azért néha magadba nézhetnél..
- Ezt hogy érted? - kérdezte kicsit összezavarodva.
- Úgy, hogy a te viselkedésed se mondható normálisnak!
- Mi van??
- Most meg mi a francot nem értesz?? Néha szólsz hozzám, néha nem, úgy nézel rám, mintha egy utolsó szemétláda lennék, aztán meg például beállítasz hozzánk. Nem értelek..
- Nem bánok veled úgy, mintha egy utolsó szemétláda lennél!
- Óóó, tényleg? Bocs, akkor biztos csak képzelődtem.. - gúnyolódtam.
- Najó. Sophie, komolyan mondom, néha meglep, ahogy viselkedsz. Gyerekes vagy! - mondta kíméletlenül a szemembe.
- Én vagyok gyerekes?? - tátottam el a számat. Én vagyok gyerekes? Az eszem megáll.. - Talán, ha nem csak magaddal foglalkoznál, és észrevennéd a körülötted élőket, nem lenne ilyen nagy a szád!! - ordítottam. Zengett tőlünk az épület, de nem érdekelt.
- Oké. Szerintem ezt a beszélgetést most fejezzük be! - mondta higgadtabban, mint amilyen én voltam, de láttam, hogy ökölbe szorítja az ép kezét.
- De nem akarom befejezni!! Elegem van belőled! Most így hirtelen jó vagyok, vagy mi a franc?? Velem ne játszadozz!! - megkönnyebbülés volt ezt kimondani. Aztán, megérkezett apu, mellette egy orvossal, aki elég idegesen meredt ránk. Huppsz.
- Megkérhetném önöket, hogy távozzanak az épületből? - szűrte a szavakat a fogai közt.
- Elnézést, doktor úr! Már megyünk is. - intézte apu az orvosnak a szavait, aztán amikor elindultunk, felénk fordult. - Gyerekek.. Miért kiabáltatok? Mi történt?
- Semmi - mondtuk egyszerre. Egymásra néztünk Daviddel, és láttam rajta, hogy nagyon ideges, és azt is, hogy haragszik rám.. Nem, baj, én is rá. Pont.
Az úton mindannyian csendben voltunk, aztán kitettük Davidet a házuknál. Apu jobbulást kívánt neki, én meg elfordítottam a fejem, de éreztem, hogy David pillantása szinte égeti az arcom. Na, most aztán tényleg haragszik. Nem baj, túlélem.
Otthon felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a tévém. Nem kötött le semmi, úgyhogy kikapcsoltam és odasétáltam a könyvespolcomhoz. Nézegettem egy darabig a könyveimet, majd leemeltem Lauren Kate-től a Fallent. Még nem olvastam, úgyhogy rávetődtem az ágyamra és nekiláttam ...
Anyu érkezésére néztem csak fel a könyvből. Leszaladtam a nappaliba, hogy köszönjek neki, de apuval beszélgettek, aztán hirtelen mindketten rám néztek.
- Mi az? - kérdeztem hatalmasra nyílt szemekkel.
- Semmi. - felelte apu.
- Okéé. Szia, anyu!
- Szia kincsem! Milyen volt a mai napotok?
- Hát..fura.. - feleltem, jól átgondolva válaszom. Fura volt. Tényleg.
- Merthogy?
- Én nézem a meccset. Beszélgessetek csak - mondta apu, majd eltűnt. Anyuval felmentünk a szobámba, én pedig mesélni kezdtem. Mindent elmondtam. Hogy mennyire nem értem David viselkedését, hogy ő gyerekesnek titulálta a viselkedésemet, hogy összevesztünk a kórházban.. Az elejétől..mindent. Anyu az ágyamon ült, és figyelmesen hallgatott. Mikor befejeztem, vettem egy nagy levegőt, mert annyira hadartam. Aztán vártam, hogy anyu mondjon valami jó tanácsot.
- Hát.. - kezdte. - Még gyerekek vagytok. Egy ilyen miatt szerintem nem kellett volna összevesznetek. És, ha szereted, akkor miért veszekszel vele? - nézett rám.
- Mert .. Közben elegem van belőle, hogy szórakozik..
- Rendben. Ne aggódj, minden meg fog oldódni, idővel.. - felállt az ágyamról, adott egy puszit a homlokomra, majd kiment a szobámból.
Hát, okosabb nem lettem.. Elterültem az ágyamon, és tovább olvastam a Fallent.
~~~
A hétvégém gyorsan eltelt, tanultam, meg olvastam. Igen, ilyen szörnyen izgalmas hétvégém volt. Viszont kiolvastam a Fallent! Úúú..naon tetszett!
Reggel vacilláltam, hogy mit vegyek fel, végül a világos rózsaszín farmerom mellett döntöttem, egy csíkos pólóval. Kiegészítőnek egy karkötőt választottam, és mivel még süt a nap és jó idő van, magamhoz tettem a napszemcsim is. Lerohantam a konyhába, ahol anyu az uzsim készítette éppen.
- Szia! Hű, de pörög ma reggel valaki - mosolygott rám. Nem tudom, mire érthette, úgyhogy csak megvontam a vállam. Anyu kész lett az uzsimmal, amit gyorsan el is raktam, aztán egy puszival már el is köszöntem. Az ajtónál előkerestem a Conversemet, felvettem, majd kiléptem az ajtón. A nap ragyogóan sütött, ami elég fura októberben, de nem bánom. Arcom a nap felé fordítottam, pár pillanatig így álldogáltam a kapunk előtt, majd erőt vettem magamon, és elindultam a sulihoz. Út közben gondoltam, hallgatok zenét, de mivel még ilyen szép időnk volt, nem rontottam el a hangulatát. Mintha tavasz lenne.. Szerelem, nevetés, felszabadultság...Áhh..
A suli előtt néhány osztálytársam ácsorgott még csak, úgyhogy odamentem hozzájuk.
- Jó reggelt! - köszöntem. Dora és Nick kedvesen visszaköszöntek, de Peter és Alex nem köszönt. Nem értettem, miért. Ránéztem Ben-re aki rám mosolygott, végül odaállt mellém.
- Szia csajszi - köszöntött.
- Mi baja Alexnek és Peternek? - kérdeztem. Bántott, ahogy a fiúk viselkedtek.
- Ööö..hát..tudod.. Najó, Dave elmondta, mi volt a kórházban.. - a szám elé kaptam a kezem. Nem, nem, nem! Nem tehette! Az csak ránk tartozik!!
- Basszus.. - túrtam a hajamba.
- Az.. Sophie, figyelj, tudod, hogy bírlak. De nem voltál igazságos Dave-vel. - kezdte. Nekem meg nagyot koppant az állam a betonon.
- Mi? Ezt hogy érted?
- Hát, nem akarok beleszólni, ez a kettőtök dolga. De azt elmondom, hogy hiába jártál vele egy általánosba, nagyon nem ismered.. Nem tudom, hogy te ismerted-e félre, vagy változott azóta, de próbáld meg .. hát, megismerni. Oké? - nézett a szemembe. Mi van?? Hogy hogy nem ismerem Davet? De ismerem. Vagy Bennek igaza van..? Ajj mááááár..
- Nem igazán tudom, mire célzol, de oké - mondtam kínosan. Ben elmosolyodott, majd a nyakamnál fogva magához húzott és nyomott egy puszit a fejemre. Elvigyorodtam és megpróbáltam eltolni magamtól, de elég nehezen ment. Mire sikerült magam kiszabadítani, a hajam úgy állt, mint egy szénaboglya, az arcom meg lángolt. Ben jól kiröhögte a szenvedésem, aztán visszamentünk a többiekhez.
Oké, Peter és Alex nem beszélnek velem, Adam se viszi annyira túlzásba, viszont Ryan többet van velem. Na! Egy pozitívum, és három negatívum.. A lányok közül természetesen Lucy most le se szar, El vele van, Doráék általában velem, Bennel, Rachellel meg Camilával bandáznak, Ellie, Brooke és Alison pedig nem akarnak belekeveredni. Szóval van az "én csapatom" meg van "Dave csapata". Király..
Magyarral kezdtünk, amire Mr. Shaw természetesen pontosan érkezett.
- Mindenki elővesz egy lapot. Gyerünk! Ne mondjam még egyszer! - mindenki grimaszolva vette elő a lapját és várta a kérdéseket. Összesen 5 kérdés volt, mindegyikre tudtam válaszolni, és egymásnak is segítettünk. Viszont mivel David mellett ültem, láttam a lapját. Teljesen üres volt. Ez megőrült. Könyökömmel kicsit oldalba böktem, mire felém fordult. Úúú.. A tekintete gyűlölködő és fagyos volt.. Aúú.. Rámutattam a lapomra, hogy másolja le. Felvont szemöldökkel nézett rám, mire elvörösödtem. Bólintottam egyet, jelezve, hogy írja már, mire elmosolyodott és írni kezdett.
- Parker és Nickolson! - szólt ránk a tanár. - Sophie, fordulj el a lapoddal együtt, kérlek! David te pedig próbáld használni azt a valamit ami az agyad helyén van.. - elhúztam a szám.. Aztán hirtelen elkezdtem az egyik füzetemből kitépni egy kis fecnit. Ráhajoltam a padomra úgy, hogy a hajzuhatagom lehetőleg takarjon, és gyorsan másoltam. Mikor kész voltam, hátranyúltam, és odaadtam Davidnek a papírt. A tollsercegésből tudtam, hogy írja. Elmosolyodtam. Igen, lehet, hogy félreismertem. És valószínűleg egyáltalán nem tudom, milyen igazából. Csak azt az arcát ismerem, amit eddig nekem mutatott. Ha valahogy el tudnám érni, hogy az "igazi" Davidet is megismerjem...
- Kérem a lapokat! Következő órára hozom! - köszönt el Mr. Shaw, majd kilépett a teremből, én pedig felpattantam és odamentem Benhez. Jár neki egy ölelés, nem?
- Hé, ezt miért kaptam? - mosolyodott el heves ölelésem után.
- Azért, mert igazad lehet.. Tényleg nem ismerem.. - néztem mélyen a szemébe. Bólintott, majd átkarolta a vállam és lementünk az udvarra.
Az udvaron még csak a mi osztályunk volt kint, úgyhogy elfoglaltuk a kis fa asztalokat, és bandáztunk.
Éppen Dorával beszélgettem, amikor David odajött hozzám.
- Sophie? Beszélhetnénk?
- Persze. - álltam fel. - Mindjárt jövök. - mondtam Dorának, majd Daviddel elindultunk az udvar másik végébe. Némán sétálgattunk egymás mellett egy ideig, aztán végre megszólalt.
~~~
- Kösz, hogy segítettél.. - 'Rendes vagy.' tette hozzá magában. Sophie rá nézett, aztán megvonta a vállát.
- Nincs mit - arcát elfordította az ellenkező irányba, amivel majd' megölte. Látni akarta az arcát, ahogy rá mosolyog, ahogy elpirul, ahogy zavarban van! Meg akarta fogni a kezét, át akarta ölelni, jelezve, hogy a lány az ő barátnője! Ki akarta mutatni az érzéseit! Hogy szereti! Hogy nem hagyja magára! Hogy sajnálja, hogy veszekedtek.. - Tudod..szerintem gyerekesen viselkedtünk a kórházban .. - zökkentette ki gondolatai közül. Még mindig nem nézett rá. Lehajtotta fejét és kezét zsebébe csúsztatta.
- Igen, szerintem is. - mondta, majd akaratlanul is elmosolyodott. Sophie rá nézett.
- Mit mosolyogsz? - kérdezte zavartan.
- Csak eszembe jutott, hogy egy kórházban ordibáltunk.. - most már nevetett. Fogalma sem volt, mi ebben olyan vicces, de egyszerűen rá tört. Biztos a megkönnyebbülés egyik formája. Sophieval minden rendben köztük, ezt már biztosan tudta. Mondjuk, abban nem volt biztos, ha elhívná valahova, igent mondana-e, de nem számított. Nem voltak haragban, és ez mindenképpen jó.
- Hát ez tényleg baromira vicces - ráncolta homlokát, és elég furán nézett rá. Mintha megőrült volna.
- Okéé - fújta ki a levegőt. - Jól vagyok.
- Öhm.. Szerintem menjünk vissza. Nem soká csöngetnek.
Visszamentek a többiekhez, Sophie leült Dorához, ő pedig odament Benhez.
- Minden oké? - kérdezte Ben, majd kicsit arrébb mentek, csak annyira, hogy ne hallják őket mások.
- Igen, kibékültünk - vigyorgott. Ben hátba vágta, majd kicsit elgondolkozott, végül megszólalt.
- Tényleg szereted?
Címkék: Gone Forever ... or not?
A ház *--*
Sziasztoook:))
Hoztam egy pici meglepiit:)) nem, nem a részt, de már azt is írom;)
Gondoltam, teszek fel néhány képet, arról a házról, ahol Sophie lakik..ez csak egy hirtelen ötlet volt, és ahogy keresgéltem, oan jó szobákat is láttam h wow *--*
Na ez most mindegy is, itt vannak a képek.
a ház
a nappali
a fürdőszoba
a konyha
a vendégszoba
Sophie szüleinek hálószobája
Sophie szobája
Sophie fürdőszobája
Na, egyelőre ennyi, nemsoká hozom a 9. részt:))
Puszii
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 8. rész
- Sophie, kincsem, ébredj fel! Hazaviszünk! - hallottam anyukám hangját. - Greg? Miért nem ébred fel? - kérdezte .. aput? Apu! Kipattantak a szemeim és felültem az ágyban.
- Apuu! - visítottam, amikor megláttam apukám. Rögtön a karjaiba vetettem magam. Apa. Hazajött. Később, mint ahogyan tervezte, de most itt van. Velem. Mellettem. Nem engedem el..
- Sophie, drágám! Annyira megijesztettél minket.. - suttogta Apu a nyakamba valahol.
- Nem volt szándékos - vigyorogtam, pedig úgy se látják. Eltoltam magamtól apukám, hogy a szemeibe tudjak nézni. Az ő szemeibe is könny gyűlt, de csak én voltam az, aki ki is engedte őket, had folyjanak végig az arcomon. Ezek öröm könnyek. Akkor meg miért ne bújhatnának elő rejtekhelyükből? - Hiányoztál.
- Te is nekem kicsim. Te is nekem. De most menjünk végre haza. Este van.
A sulidoki azt mondta, pihenjek, úgyhogy a holnapi napot otthon töltöm (apuval). A kocsiban beültem hátra, anya pedig a kormányhoz. Apu az anyós ülésen foglalt helyet. Az utat végig mesélte. Amerikában volt most, Los Angelesben. Elmesélte mi minden van ott, ami itt nemigen. Imádom Angliát, soha nem költöznék el innen, de azért érdeklődve hallgattam, hogy Amerikában kb csak hamburgert, hot dogot meg egyéb gyorskajákat esznek, meg milyen pörgős ott az élet, stb stb.. Anya tökre kiakadt a hambin meg a hot dogon, de apunak sikerült megnyugtatnia, hogy nekünk ettől függetlenül nem kell olyat ennünk egész nap. Én ezen csak röhögtem. Igazság szerint, lefoglalta az agyamat az a tudat, hogy az apukám megint velünk van. Állandóan utazgat a munkája miatt, de minket nem akart soha magával cipelni ide-oda. Egyrészt, anyunak itt van a munkahelye, és anyu külön kérte, hogy minél kevesebbszer helyezzék át. Másrészt meg apunak van egy lánya, aki még suliba jár, most kezdte a gimit, és nem akarta, hogy ez a lány állandóan másik suliba járjon, és ne legyen egy biztos pont az életében -a családján kívül-. Azt akarta, hogy ennek a lánynak majd legyenek igaz barátai, és ne járjon minden évben egy másik iskolába.. Nos, ez a lány nem bánja, hogy nem kell folyton költöznie, csak hiányzik neki az apja .. De elég összetartó ez a család, tehát nincs semmi gond.
~~~
Csörr csörr.
- Igen? - vettem fel a még mindig kitartóan csörgő telefonom.
- Hol az Istenbe' vagy??! - hallottam Lucy hangját a vonal másik végéről.
- A sulidoki azt mondta, hogy pihennem kell.. - vigyorogtam.
- Mázlista! Mi meg röpit írunk föciből.. Bah.. Szurkolj!
- Mindenképp! Am.. Feltűnt..esetleg..khm, izé.. Davidnek, hogy nem vagyok..suliban? - makogtam.
- Nyilván.. Mellette ülsz - röhögött ki barátnőm.
- Kösz - nevettem fel kínosan és a hajamba túrtam. - Kicsit..bővebb információt nem kaphatnék?
- Ül, röhög, baromkodik.. Mint mindig. Azt meg honnan tudjam, hogy feltűnt-e neki, hogy nem vagy..? Figyelj, elhiszem, hogy szereted.. De ez már .. sok! És nem vagyok holmi kém, hogy egész álló nap őt figyeljem..
- Oké. Kösz. Akkor majd beszélünk - flegmáztam. Szép kis barátság.. Ennyit se kérdezhetek??
- Nadejó.. Vágd be a durcit.. Úgy kell azt. Na csá - és kinyomta.
Remek. Itt vagyunk október közepe táján, erre máris összeveszünk. Jóó, persze, nincs barátság veszekedések nélkül, de nem kértem olyan sokat.. És azt hittem, barátnők lévén, kérhetek ennyit.. Oké.. lehet, hogy felfújom.. De akkoris....
Lementem a konyhába, ahol Apu nézett valami akciófilmet a fotelban ülve.
- Szia! - köszöntem rá, majd mögé léptem, átkaroltam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia Hercegnőm! - kapcsolta ki a filmet. - Jól aludtál? Hogy van a fejed?
- Minden oksi. Együnk! - általában rossz döntés apuval enni, ha anyu nincs itthon. Apu pocsékul főz. De nem akartam elrontani azzal a napunkat, hogy valami gyorsétterembe üljünk be. Úgyhogy inkább az ételmérgezést választottam.
- Jobb, ha te főzöl valamit - engedte át a pályát nekem. Pont annak a személynek, aki főzést illetően az apjára ütött.
Próbálkoztam nyáron elkészíteni egy egyszerű kaját, de odakozmált. Aztán levest, de elfelejtettem megsózni, így zöldséges,borsos,vizet ettünk.. NO COMMENT!
- Apu? Inkább csináljunk szendvicseket! - javasoltam. Apu elnevette magát, majd előszedte a kenyeret, amíg én a sonkát, vajat, majonézt vettem elő.
Hát, asszem odáig fajultak a dolgok, hogy már egy szendvicset se tudunk csinálni.. Én az enyémet telenyomtam majonézzel, így elértem, hogy az állam is olyan legyen evés közben, apu meg a fél doboz vajat rákente a kenyerére. Mikor fintorogva egymás felé fordultunk, kitört belőlünk a röhögés, és inkább hagytuk a fenébe a szendvicseket. Rendeltünk Pizzát.
- És? Hogy tetszik a suli? - kérdezte apa, miközben kiültünk a teraszra és vártuk a Pizzát.
- Nagyon szeretek ide járni! Az osztályunk csúcs, nagyon jófej mindenki, és kéépzeld! Senki nem tart strébernek!
- Hogy érted el? - kerekedett el apukám szeme. Ő aztán igazán megért.. Tapasztalatból tudja, milyen az, ha az embert strébernek tartják, és kiközösítik..
- Úgy, hogy ez egy olyan osztály, ahol a többség tanul - mosolyogtam. - És kitartunk egymás mellett. Azaz.. - húztam el a szám.
- Mi a baj kicsim?
- Hát.. Tudod, Daviddel újra osztálytársak lettünk.. És ő piszkál. De.. ahj! Én..azt hiszem..szeretem..Őt..
~~~
- Haver! Te nem vagy normális! - bokszolta vállba barátját.
- Mer'? Jó csaj.. Akkor miért ne kérdezhetném meg tőle, hogy feljönne-e hozzám? - kérdezte az említett.
David eközben nem is figyelve a társaságra, teljesen magába fordulva gondolkozott. Aggódott. Aggódott egy lányért, akit nagyon szeret..
- Huhúú! Itt vagy köcsög? - kérdezte tőle egyik haverja.
- Mi? Jaa.. Persze. Mivan?
- Azon gondolkoztunk, hogy lassan annyit álmodozol, hogy elmehetnél lánynak! - röhögték ki.
- Rohadjatok meg! - morogta, majd felkapta a táskáját, de kiszóródtak belőle a cuccai. - A kurva életbe! - idegesen hajolt le összeszedni a tankönyveit, ám az egyikből kiesett egy fénykép. Persze az idióta haverok rögtön rácuppantak és elkezdték vizslatni a képet. Egy 8.os osztályfénykép volt. Mindig magánál hordta, de legtöbb esetben senki nem tudott róla. Azért, a mai világban elég kínos lehet egy srácnak, ha egyszercsak kiesik egy fénykép a táskájából, ahol tankönyvnek se kéne lennie..
- Uhuhúúú.. Nah, melyik a csajod? - röhögtek össze a haverjai.
- Közöd köcsög? Na add vissza! - nyúlt David a képért.
- Á-áá - adták a választ.
- Nem mondom még egyszer! - kezdett ideges lenni. Mostanában már gyűlölt ezekkel a haverokkal lógni. Már nem érezte, hogy közéjük tartozik. Megváltozott. Lehet, felnőtt..
- Ajajj, na most mi lesz? - néztek össze a többiek.
- Hhh.. Ti akartátok.. - és nekik ugrott. Nem volt híve a verekedésnek, de tudta, máshogy úgy se szerzi vissza a képet..
Felszakadt szájjal és egy törött ujjal, de végül visszaszerezte a képet.
- Te vadbarom! - törölgették a többiek az orrukat, vagy éppen azt a helyet, ahol folyt a vérük. - Húzz innen!
- Örömmel..
Mikor elhagyta a parkot, nem volt kedve haza menni. Az anyja csak aggódna miatta, az apja meg..hát, azt soha nem lehet tudni..
Hozzá akart menni..
Annál az utcánál, ahol a
lány lakott, kicsit még vívódott magával, de végül megállt a ház előtt, és becsöngetett.
- Hát veled meg mi történt? ..
~~~
- Jó ég, Dave, szerencse, hogy csak apu van itthon - mondtam, mikor felosontunk a szobámba.
- Bocs..
- Oké, ülj le. A szádat még el tudom látni, de az ujjaddal elmegyünk orvoshoz.
- Semmi baja!
- Nem vitatkozom! Elég, hogy tanítás alatt el kell viseljem a beszólásaidat, itt már nem nyelem le, ha visszaszólsz..
- Oké, nyugi van - leült az ágyra, én pedig átmentem a mosdóba. Kicsit sokáig vacakoltam a gyógyszerekkel, és az is elvonta a figyelmem, hogy azon agyaltam, vajon nincs-e valami olyan dolog a szobámban, amiből rájöhet, hogy én még mindig .. .
- Itt vagyok - jelentettem be, bár ezt ő is látta. Leültem mellé az ágyra, és megfogtam az arcát, hogy magam felé fordítsam. Elég csúnyán nézett ki. De igyekeztem visszafojtani az érzéseimet, és inkább elkezdtem apró mozdulatokkal letörölgetni a vért.
- Mit csináltál amúgy? Hogy most .. így nézel ki..? - kérdeztem közben, hogy azért ne csak üljünk ott a némaságban.
- Nem érdekes - dünnyögte.
- Értem.
Némán ültünk, amíg lekezeltem. Furcsa volt, hogy hozzám jött. Hisz' nincs értem annyira oda, ahogy észrevettem. Talán akkor, régen, egy icipicit érdekeltem, de nem annyira, hogy kapcsolat legyen belőle..
- Ööö.. Szólok apunak, hogy vigyen el orvoshoz, oké?
- Oké. Te is jössz? - nézett mélyen a szemembe. Belevesztem abba a gyönyörű szempárba. Olyan érzésem volt, mintha csak ketten lennénk a világon. Egy pillanatig azt hittem, megcsókol, de ez a pillanat el is suhant, amikor felvonta fél szemöldökét. Ja..ténleg.. Válaszolni kéne..
- Öhh..hát.. - kicsit elszomorodott. Igen, én is furcsálltam, és hogy honnan tudom? Elég régóta ismerem.. - Megyek. - mondtam ki végül.
Hát, bocsi, nem lett valami egetrengetően húúdeklasz rész, és ezért elnézéseteket kérem, de nem kaptuk meg normális időben a vizsgatételeket angolból, és kicsit el vagyok havazva.. hétfőn és kedden német írásbelim lesz, csütörtökön-pénteken és lehet h hétfőn is pedig a szóbeli..aztán rögtön jön az angol.. suli után még kb 1-2 hétig Pesten leszek, de utána megyek vidékre nagyimhoz. ahol nincs net.. ezért abban az 1-2 hétben ígérem próbálok előre írni, és akkor majd beállítom h feltegye..bocsánat mindenkitől aki olvassa a blogom, és várja a részeket! Puszi
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 7.rész
Sziasztok.. öhöm.. bocsánatot szeretnék kérni Tőletek, amiért ennyire elhanyagoltam a blogot.. de sajnos közbejött egy igen erős fejfájás, lábra állni alig tudtam, gyakorlatilag .. úgyhogy, jó olvasást Nektek! xx
Eltelt egy hónap. Az osztály egész jól összekovácsolódott, ezt még egy vak is észreveszi.
Például, valakinek nincs leckéje, odaadom (persze, hogy én..ki más? de itt ezért egyáltalán nem érzem magam furán.. és nem érzem magam strébernek.). Felelésnél profin segítünk(az egész osztály, összefogunk) a felelőnek. Eddig egy tanár se vette észre, vagy ha észre vette is, nem szólt.
Aztán az is kiderült ebben az egy hónapban (számomra), hogy a fiúk sokkal sokkal érettebbek, mint általánosban.. Jóóó, mondjuk van 1-2 aki, soha nem nő fel, dehát nem baj. Ők a mi gyerekeink.
Akiket az első nap plázacicáknak néztem, nos, kiderült róluk, hogy egyáltalán nem azok. Sőt mi több, kitűnő tanulók, soha nem ittak még alkoholt, és soha az életben nem mennének olyan társaságba. És nem mutatják, de még a saját árnyékuktól is félnek.
Szóval, a lányok kijönnek a fiúkkal, a fiúk is a lányokkal, teljes az egyensúly, sőt mi több! Már van egy párunk is. A mi kis gerlepárunk. Dora és Nick. Eddig még nem láttuk őket se veszekedni, se semmi feszültség nem volt köztük, nagyon aranyosak együtt. Nick rendes srác, Dorához való. Szünetekben vagy a teremben romantikáznak, vagy az udvaron, teljesen mindegy nekik, hogy hol vannak, egyedül a másik fél számít. És ezt nagyon csodálom. Persze, ez így normális, de mivel még soha életemben nem volt kapcsolatom, nem tudom elképzelni, hogy mondjuk Daviddel - miért is pont vele? - ennyire közvetlen legyek. Minden erőmmel azon vagyok, hogy közömbösen bánjak vele. Semmi mosoly - jó, néha-néha -, de amúgy nem szólunk egymáshoz. Egy nap kb annyit beszélünk, hogy: "szia" "szia" "lecke van?" "ahham" "adod?" "tessék" "kösz". És ennyiben mindig ki is merül. Cseppet sem várok többet, mert miért is várnék? Mire várhatnék? Vagy inkább kire ..
Na, visszatérve az osztályra. A tanárokat a srácok teljesen kikészítik, az igazgató elég kemény alak, ellenben az i.g. helyettes egy szende kis bárányka. Egy törékeny fiatal nő, senki nem nézi ki belőle, hogy tesitanár(!!), és mégis az. Tesin lányok-fiúk külön vannak, fiúk szegények egész órán szívnak, mert Mr. Role nem lacafacázik, keményen megdolgoztatja őket. Mi, tesin, alakra gyúrunk, Miss Kelly a szívén viseli, hogy minden lány fitt és csinos legyen (hála az égnek! tuti elpunnyadnék). Persze, a kötelező dolgokat, mint: kötélmászás, szekrényugrás, talajtorna, futás, labdás játékok ismerete, kőkeményen osztályozza, de ha lehet, nem játszadozunk a labdával, mint egy kutya, hanem a konditeremben (mert itt az is van, mindenféle tuti géppel) erősítünk. Rendesen ki is szoktam fáradni, elég kemény hasizom erősítő gyakorlatokat csinálunk, így röhögni alig tudok az izomláztól - de legalább tudom, hogy rendelkezem izmokkal -.
Az egyik csütörtöki tesin éppen futottunk, amikor a srácok közül valaki átrúgott egy labdát, és vajon kit talált el? Persze, hogy engem. A fejemen. Össze is estem, és a padlón fetrengtem, mert csillagokat láttam és sötétséget, felváltva. Hallottam, amikor a lányok körém gyűlnek és sikítoznak, és azt ordibálják, hogy "Sophieee keellljjj máár feeeel!!" 120 decibellel. Aztán meghallottam a tanárnő hangját is, de már nem emlékszek, mit mondott. Aztán jöttek a fiúk. Teljesen kussban voltak, egyedül egy ember ordítozott, felismertem a hangját..
Mikor kinyitottam a szemem, az iskola orvosi szobájában találtam magam, az ágyam mellett Lucy, El és Dora ült egy-egy széken. Mikor meglátták, hogy éledezem, Lucy a nyakamba ugrott, El és Dora pedig mindketten ránk vetették magukat. Rohadt jól esett, de nem szóltam.
- Úrhishtehn Sophie annyihra rhánk ilyeszthettéhl! - sírt Lucy.
- Hé, semmi bajom, viszont ha továbbra is rajtam fekszetek, el fog törni pár bordám - mondtam nevetve. Mindhárman leszálltak rólam és visszaültek a székekre. - Mi történt? Mióta vagyok itt? - kérdeztem kicsit kómásan, mert majd' szétrobbant a fejem.
- Asszem 3 órája. Minket elengedtek, az egész osztályt, mert egyszerűen nem tudtunk figyelni és össze-vissza kérdezgettük, hogy lehetsz éppen. A spanyol, francia, matek, fizika tanárnő üdvözöl, az ofő bent volt nálad, de aludtál, és már kb mindannyian bent voltunk, kis csopikban - magyarázta El.
- M-m-m-mmindenki? - kérdeztem.
- Mindenki. Ő is.. - nagyot dobbant a szívem. David is meglátogatott. Úristen! Hogy nézhettem ki? Jézusom, miért pont ilyen állapotban lát??
- Sophie nyugodj meg, mert ha továbbra is ilyen gyorsan fog verni a szíved, muszáj szólnunk az iskolaorvosnak, hogy nyugtatózzon be... - mondta Lucy, még mindig könnyes szemmel.
- De .. nem .. tudok .. megnyugodni .. David .. itt .. amíg .. - szaggatottan vettem a levegőt, mire a lányok teljesen bepánikoltak. El gyorsan elszaladt az orvosért, aki kb 1 perc múlva megérkezett egy fecskendővel. Szívbajt kaptam, komolyan. Utálom, gyűlölöm az injekciós tűt. Nem tudom magam ellazítani, ezért mindig fáj.. Ahajjj, most se sikerült. - Aúúú - nyafogtam.
- Nyugodjon meg, Miss Parker, pár perc múlva elalszik - majd ki is ment. Igaza volt. A nyugtató máris hatott, nekem meg leragadtak a szemeim. A lányok sutyorogtak még, majd egy fiú hangját hallottam. Ismét felismertem..
- Még mindig K.O.?
- Nem, felébredt, de felidegesítette magát, és nyugtatót kapott. Azelőtt aludt el, hogy bejöttél - mondta Dora.
- Francba - morgott az illető. - Pedig annyira ......... - de itt véglegesen kiütött a nyugtató, nem emlékszek többre.
Nos, úgy döntöttem, itt hagyom abba.. szeretem húzni az idegeiteket :P bocsi... a 8.részt hamarabb szeretném hozni, mert lesül a képemről a bőr, amiért ennyiree későn hoztam a 7est.
komizzatok, szavazzatok, és írjátok meg, szerintetek ki az a srác, aki ... tudjátok..
na puszi, nem soká jelentkezem ;)
Címkék: Gone Forever ... or not?
további szereplők:)
Adam Butler. Ő a mi táncosunk. Hip-hop. Okos srác és jószívű. Könnyen barátkozik, de annál nehezebben felejt.
Alex Anderson. I-Man. "Minden ami elektronikus!" Ő a mi hekkerünk. Bármit, bárhol, bármikor fel tud törni. Egyszer a telójáról (IPhone) elkezdte bütykölni a tanárnő (kémia tanár, frászt kapok tőle. Erős smink, fekete haj, kapafogak, szemüveg, és kicsit..túlsúlyos .. csoda, hogy befér az ajtón..) laptopját. Mi szakadtunk a röhögéstől, amikor a tanárnő Facebook-profilját feltörte és belépett a képeibe. Azóta is rémálmaim vannak..
Alison Stewart. A visszahúzódó rocker csaj. Senki nem nézte ki belőle, mígnem Alex egyszer elkérte az IPodját, kíváncsiságból, hogy megnézze, milyen számokat hallgat... Azóta ő adja a zenéket:)
Ben Campbell. A suli menő srácainak az egyike. Gitár, gördeszka, tanulás tabu. És jóbarátom.
Camila Richardson. Az én Directioner-társam. Harry-fan, nincs vita (én Niallért epekedek), mondjuk akkor se lenne, ha ugyanazt a srácot szeretnénk. Egyáltalán nem plázacica típus, általánosban rengeteg tanulmányi versenyt nyert. "Mindentől félek" típus. Senki nem képes haragudni rá.
Brooke Williams. A bad-girl. Minden marhaságban benne van, mégis imádják a tanárok. Persze.. órán semmi panasz nincs rá, szünetben meg .. az kit érdekel? Ha nem bukik, had hülyüljön. Ramones a kedvenc bandája:)
Dora Foster. Szelíd, visszahúzódó lány, teljes szívéből képes szeretni, a saját gondolatai szerint él. Nem hagyja magát befolyásolni. Nick párja:)
Eleanor Hill. A másik bad-gilr, csak őrá már panasz is érkezik. Gyűűűlöl tanulni, amelyik tantárgyat nem tartja fontosnak, magasról leszarja. (kémia, biosz - ezeken az órákon rendszerint bealszik, majd óra végén felébred:DD ) Fizikából ellenben nagyon jó, érdekli, színötös belőle eddig.
Ginny Scott. A nővére eggyel fölöttünk jár. Deszkás csaj, de ő is jól tanul. Minden érdekli, mindenről tudni akar, és szeret a középpontban lenni. Nem hagyja magát..
Jamie Collins, a divatdiktátor. Minden új cuccról tud, ami a legtrendibb éppen. Ha netán furán öltözünk fel, rendesen kioktat minket, hogy "azok együtt trék", de már nem bántódunk meg.
Ellie Miller, a Miller-ikrek egyike. Testvérével ellentétben visszahúzódó lány, sokat tett azért, hogy így nézzen ki, kitartó és becsületes. (egyedül ő érzi magát rosszul, ha súgunk vagy puskázunk, de kineveljük ezt belőle 12.-ig:D )
Nick Stokes, Dora barátja. Édes srác, nagyon jól tudja, mit miért csinál. Vigyáz Dorára, minden lehetséges módon óvja őt.
Rachel Miller, a másik iker. Teljesen ellentéte húgának (10 perccel idősebb), a suli legmenőbb lányaihoz tartozik, de ő se pláza-barbie. Gyűlöli a nyávogó lányokat, és lenézi őket azért, mert azok azt hiszik, ha mindent elnyúújtanaaak, menők. Szerinte szánalmas. Matekzseni:)
Ryan Daniels. A visszahúzódó, "csak legyek háttérben" típus, de a többi fiú rohadt jófej, és ha lehet, mindig bevonják őt a beszélgetésbe.
Nos, itt vannak a többiek is, csak hogy tudjatok mihez viszonyítani:) a 7.rész készül, terveim szerint még ma felteszem. Puszii
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 6. rész
Sziasztook:) most ezzel a képpel indítom útjára a részt (:DDD), és csak annyit mondanék, hogy JÓ OLVASÁÁÁST:)) csillag+komi ;)
u.i.: jahh és bocsánat, hogy ilyen rövid lett, csak már nem akartalak Titeket túlságosan megváratni, ha lesz időm a héten, kicsit még írook hozzá:)
Mi ez a szörnyű zaj?? Omg, mintha vagy száz rendőrkocsi szirénázna az ablakom alatt .. De mi lehet ez a hang??? Borzasztó .. Szólni kéne anyának .. De akkor fel kéne kelnem az ágyamból ..
- ÚRISTEN!! Negyed 8 van!! - riadtam fel. Gyorsan kipattantam az ágyamból és rohantam a mosdóba. A mosdókagylónál lefékeztem, és gyorsan elővettem a fogkefém, fogkrémet, majd fogat mostam. (nem részletezem, szerintem Ti is tudjátok, hogy kell fogat mosni:DD - szerk. )
Lerohantam a konyhába, ahol nem volt senki. A hűtőn találtam egy cetlit:
"Szervusz Kincsem! Behívtak hamarabb, nem tudlak elvinni az iskolába, de érted megyek. Az uzsid a hűtőben találod. Puszi, anya"
Anya titkárnő, egy elég jólfizető cégnél, de sajnos sokszor hívják be reggelente hamarabb, mert még valamit meg kell csinálnia, meg valamit nem ért a főnöke, és akkor ő elmagyarázza neki. Sokszor voltunk már a főnökééknél, van egy fiúk és egy kislányuk. Deannel egész jól kijövünk, ahhoz képest, hogy a szüleink által ismerkedtünk meg..
Gyorsan belapátoltam egy tál müzlit, majd megint fogat mostam. Az uzsimat beletettem a táskámba, majd kiválasztottam a ruhám.
7:35. Még volt időm, gyorsan kisminkeltem magam, és rohantam is a suliba.
A suli kapuja előtt várakoztak a srácok, néhány felsőbb évessel. Gondoltam, mivel úgyis egy osztályba járunk, odaköszönök.
- Sziasztok! - rám néztek, de csak Peter köszönt vissza .. normálisan ..
- Helló, Stréber! Mizu? - röhögött David. Szúrósan néztem rá. Ami azt illeti, legszívesebben felpofoztam volna.. Megint sikerült lejáratnia mások előtt. Már majdnem megindultam volna felé, amikor megérkezett El.
- Sziasztoook! Fuhh, meg-ha-lok - lihegett..ő is lóhalálába jött ma suliba.
- Hello! - köszöntek neki a srácok. Oké, akkor csak nekem nem köszönnek..faszaaa.
Megvártam amíg El kifújja magát, aztán megkérdeztem, bemegyünk-e. Mivel tegnap volt az évnyitónk(szerda), ma spanyollal kezdtünk.
Bementünk a terembe, ahol síri csend honolt, csak néhány lány vihogott eszeveszetten. Őket még nem láttam, feltételeztem, másik osztályból jöttek át Camilához és Brookehoz. Na, asszem akkor ők lesznek a plázacicák..
Leültem egy szimpatikus padhoz, de mivel Lucy már leült El mellé, Dora mellett foglaltam helyet. A többiek is kezdtek lassan beszállingózni a terembe, és egymás mellett helyet foglaltak. Bevallom, kicsit irigy voltam, mert tök sok lány mellé ült le fiú. És valamiért ez féltékennyé tett ..
Csöngetéskor Davidék bandája is helyet foglalt, majd bejött a tanárnő is.
- Osztály, vigyáz! - felálltunk a székekről és kihúztuk magunkat. - Jó reggelt kívánok!
- Jó reggelt kívánok! - ismételtük meg egyszerre.
- Üljetek le! Nos, mivel újak vagytok a St. Margaretben, bemutatkozok, aztán mindenki mond magáról egy-két szót spanyolul.
Amikor hozzám került a sor, David elkezdett dumálni, meg röhögni, ami persze "kicsit" idegesített .. úgyhogy rászóltam .. elég hangosan ..
- FEJEZD MÁR BEE! - fordultam hátra. David persze jól kiröhögött, Ginny pedig megijedt kicsit a kirohanásomtól .. - Bocs, Ginny - mosolyogtam rá.
- Tőlem nem kérsz bocsánatot? - kérdezte David. Ahaa .. persze .. álmában ..
- Nem.
- És tőlem, nem kérnél bocsánatot? - lassan visszafordultam a tanárnő hangjára, és lejjebb csúsztam a széken.
- Elnézést kérek, tanárnő .. - motyogtam.
Nem értem .. Miért van az, hogy David mellett állandóan neveletlen, szemtelen, tiszteletlen vagyok?? MIÉRT?? Örülnék, ha valaki megmagyarázná nekem ezt végre, mert már elég kínos .. az eddigi tanórákon kb csak üvöltöttem .. és engem szidnak le! Jó, oké, én üvöltök, mint egy sakál, de David hozza ki ezt belőlem! Nincs igazság a Földön ..
- Rendben, de szétültetlek titeket. Dora, ugye? Ülj Nick mellé. Peter, te ülj Ginny mellé! - és itt felment bennem a pumpa. Pont David mellé .. remek .. éljenéljen .. jó, oké, örülök, hogy mellém ül, de szét fog cikizni .. és ezt nem szeretnéémmm .. - David pedig ideül a szemem elé, Sophie mellé .. És most Sophie folytasd kérlek a bemutatkozást!
Hát, így telt az első spanyol óra .. Mivel spanyol tagozatosak vagyunk, mindig így kell majd ülnünk .. minden.órán. ..
A csöngő a megváltást jelentette számomra .. komolyan ..
- Parker! Örültem! - röhögött David. Angyalian rámosolyogtam, és tényleg nagyon kevés választott el attól, hogy felpofozzam.
- Szervusztok, gyerekek! Gyertek, gyertek, megkapjátok a szekrénykulcsokat! - jött be az ofő egy fémdobozzal a kezében.
Szétosztotta a kulcsokat, majd ment is. A lányokkal megkerestük a szekrényeinket (hál' Istennek egymás közelében vagyunk), majd Peter is kijött .. aztán Davidék is .. és lássatok csodát! David szekrénye az enyém felett van .. Najó .. valaki nagyon pikkelhet rám odafent ..
folytatáás:DD
- Na Parker, ezt megszívtuk - röhögött ki David.
- Jahm .. veszem észre .. - dünnyögtem. Nem elég, hogy még négy évig szenvednem kell attól, hogy minden nap látom, ő pedig csak kiröhög és lenéz, de még az is fájdítja a szívem, hogy mellette kell ülnöm, és akkor reggel, meg szünetekben majd még a szekrénynél is találkoznunk kell .. Távol fogom tartani magam Tőle, amennyire csak tudom .. Érdekes, ezt egyszer, nem is olyan rég már elhatároztam ..
Tavasz felé járt már az idő. Reggel elkészültem és már a kabátomat vettem fel, amikor apu megkérdezte, elvigyen-e suliba kocsival, vagy megyek inkább vonattal? Persze, hogy elfogadtam a fuvart.
A kocsiút csendesen telt, meséltem kicsit arról, hogy hogy megy a suli, aztán pedig csatlakoztattam a telefonom a kocsihoz és a kedvenc zenéimet hallgattuk.
A suli előtt apu megállt, én pedig kiszálltam.
- Ügyesen a suliban! Szia, kincsem, szeretlek! - köszönt el apu. Intettem neki, ő pedig elhajtott.
Vettem egy mély lélegzetet, és bementem a suliba. Utáltam már idejárni. Az osztálytársaim állandóan kigúnyoltak, csak mert én nem varrattam szét magam, nem lövettem ki a fejem, és nem volt fültágítóm sem. Ez mind megvolt már az osztálytársaim nagy részének.
Én vártam már a legjobban, hogy elballagjunk, és végre új életet kezdhessek, egy - remélem - normális osztállyal.
A teremben bömbölt a telefonokból a zene, és még akkor is, amikor a tanár már bent volt, és kezdte volna az órát. Rendszerint csak én figyeltem az órákon. A többiek a telefonjaikkal babráltak, aztán dogáknál könyörögve néztek rám .. Igen, az elején még segítettem. De amióta gúnyolnak és kiutálnak, már nem segítek nekik. Ez van, figyeljenek .. Ha ők így, én is így.
Aztán egyik szünetben a büfében álltam, amikor valaki megfogta a kezem és mellém állt. Az a valaki nem volt más, mint David. Köpni-nyelni nem tudtam. Mit csinál?? Egyszer kiröhög, aztán meg megfogja a kezem, mintha együtt lennénk?? Hát velem ne szórakozzon. Nem vagyok olyan, mint a többi szétvarratott osztálytársnőm ..
- Te meg mi a frászt csinálsz?? - rántottam ki a kezem az övéből és kérdőn néztem rá.
- Én .. izé .. csak gondoltam .. - makogott. Felhúztam a szemöldököm és összefontam magam előtt a karjaimat. - Csak gondoltam .. izéé .. eljönnél velem moziba? - mii?? Ez hülye vagy annyit piált tegnap, hogy még nem józanodott ki ..
- Mivaan?
- Eljönnél velem? - kérdezte ismét.
Megadtam magam .. és nem lett volna szabad .. - Igen. - válaszoltam. David ismét megfogta a kezem, majd együtt mentünk vissza a terembe. A többiek csak bámultak, de nem érdekelt. Én voltam a világ legboldogabb embere. A fiú, akit szeretek, elhívott randira!
Otthon elmeséltem anyunak, aki nem nagyon örült, sőt, ellenezte, de mivel látta, milyen boldog vagyok, nem szólt többet.
Mikor David megjött, kiszaladtam elé és boldog mosollyal fogadtam.
- Sziaa - köszöntem.
- Szia - köszönt vissza, majd megcsókolt. Mondjuk nekem kissé még gyors volt a tempó, nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg fog csókolni .. Ennek ellenére élveztem és vágytam a csókjára, ígyhát visszacsókoltam. Percekig álltunk a kapunkban és csak csókolóztunk. Aztán eltoltam magamtól, mert már nem kaptam levegőt.
- Mindjárt jövök, felveszem a kabátom - mondtam és berohantam a házba. Anya és apa éppen akkor rebbentek el az ablaktól. Kémkednek utánam? Áááá, dehoogy! Gyorsan fölkaptam a kabátom, és visszarohantam. Ám David már nem volt sehol. Nem értettem mi van, aztán megpillantottam egy papírfecnit a járdán. Felemeltem, és elolvastam .. Kár volt, ugyanis már közben el kezdtek folyni a könnyeim. Visszarohantam a házba, egyenesen fel a szobámba, majd magamra csaptam az ajtót.
Mazochista módon kiraktam a tükrömre emlékeztetőül, hogy miért is utálom - de közben szeretem - Őt .. És megfogadtam, ha tehetem, elkerülöm ..
A csengő rázott vissza a valóságba. Gyorsan bezártam a szekrényem és rohantam órára ..
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 5. rész
Úristen*-* lesül a képemről a bőr, amiért ilyen soká hoztam-.-"" bocsi lányook! am kéépzeljétek, voltam a fővárosi népdaléneklési versenyen és ezüst minősítést kaptam!*O* azért büszke vagyok magamra^^. és itt vannak a kedvenc blogjaim, olvassátok, ha gondoljátok;) Never say Never , Troublemaker , Alicia's World
nadeakkor befejeztem és itt a rész.... jó olvasááááást;) x
- Szervusztok, gyerekek! - hallottam meg egy férfi hangját. Ijedten az ajtó felé fordultam, és megláttam egy 30-40 év körüli férfit....
- George Webbs vagyok, az osztályfőnökötök. Szólítsatok Mr. Webbsnek - majd bejött a terembe és a tanári asztal mellé állt. - Nos, mindenki itt van? Helyes, akkor üljetek le a helyetekre, és elkezdeném az osztályfőnöki órát.
Kérésére mindenki a padjához ment (Peter leült David mellé(!!!)), és elhallgattunk.
- Remek. Akkor elsőként hallgassuk meg Mr. Wright - (Thomas Wright, később megtudtam) - igazgató úr beszédét! - bekapcsolta a teremben lévő TVt, amiben el is kezdődött a diri beszéde. Unalmas, hosszú beszédet tartott, a felére se emlékszek .. csak annyi, hogy felhívta a figyelmünket arra, hogy a házirendet tartsuk be, meg a lányok ne öltözzenek kihívóan és egyéb... Jahh, és nem szabad cigizni.... - Rendben gyerekek - mondta az ofő, kikapcsolta a TV-t és elkezdődött az ofő óra. - Akkor most felolvasnám a névsort.. - megköszörülte a torkát, majd elkezdte:
1.Adam Butler
2.Alex Anderson
3.Alison Stewart
4.Ben Camplbell
5.Brooke Williams
6.Camila Richards
7.David Nickolson
8.Dora Foster
9.Eleanor Hill
10.Ellie Miller
11.Ginny Scott
12.Jamie Collins
13.Lucy Cooper
14.Nick Stokes
15.Peter Black
16.Rachel Miller
17.Ryan Daniels
18.Sophie Parker
Éljen! Én vagyok az utolsó..remek.. Nagyon örülök neki, mondhatom.. David szépen szét fog cikizni..
- Ha! A stréber az utolsó! Ha! - na tessék, már kezdi is. Én lejjebb csúsztam a széken, miközben Alex, Brooke, Camila, Nick, Ryan (hűű de gyorsan meg tudtam jegyezni a neveket) és persze David hangosan röhögött .. rajtam .. Kösz szépen, David!
- Befoghatnád.. - mormoltam.
- Mit mondtál? - fordult felém David. Én visszaültem normális pózba, majd megismételtem:
- Azt mondtam, befoghatnád! - keresztbe fontam magam előtt a kezem, és ránéztem az ofőnkre. Lezártnak tekintettem ezt a szóváltást Daviddel. Nem érdekel .. najó .. kicsit ..
- Gyerekek! Semmi baj! Nyugodjatok meg! - csitított minket Mr. Webbs.
- Ofő bá, én nyugodt vagyok! - ordított előre David, majd elröhögte magát. Hű .. egészen .. emberi .. mondhatom ..
- Elnézést, tanár úr. Befejeztük. Igaz, David? - mosolyogtam angyalian az említett személyre. Ő megvonta a vállát, majd elkezdett babrálni a mobiljával. Peterrel találkozott a tekintetünk, és egymásra vigyorogtunk. Jó tudni, hogy ő nem írt le engem.
Lucy oldalba bökött, mire előrefordultam. Az ofő fürkészően nézett, nem igazán értettem, miért.
- Sophie, ugye? Nos, Sophie, megkérhetlek, hogy viselkedj rendesen? - húzta fel a szemöldökét. Mi ez? Még ő is David mellé áll? Remek, mondhatom, elvágtam magam az ofőmnél...éljen..
- Igen, tanár úr, elnézést. De .. - itt még magasabbra szaladtak a szemöldökei, kb úgy a plafonig -, semmi, tanár úr - hajtottam le a fejem és megadtam magam.
- Helyes. Nos .. Ugyan Mr. Wright elmondta a házirendet, én néhány pontra azért fel szeretném hívni a figyelmeteket - hangos zúgolódás lett a teremben ennek hallatán, úgyhogy végül Webbs mégse mondta el a házirendet. Hál' Istennek! Helyette lediktálta az órarendet (borzasztó) és tájékoztatott minket a St. Margaret programjairól. Ezek tetszettek, szerintem klassz dolgokat lehet majd csinálni. Aztán elmondta a szakköröket: olvasó-klub, színjátszó, rajzszakkör, táncoktatás, csillagászat. Kb ennyi volt. A táncoktatás rögtön felkeltette az érdeklődésemet. és szerintem majd még benézek az olvasó-klubba is.
- Pszt! Te mire mész? - kérdezte Lucy suttogva, amikor az ofő épp másra figyelt.
- Hát, szerintem a táncra és az olvasó-klubba. Te? - suttogtam vissza.
- Rajz, ez tuti. Meg .. hm .. talán én is megnézem a táncot .. - mosolygott. Aztán mindketten elhallgattunk, mert az ofő újra elkezdte a magáét.
Megszólalt a csengő, ami azt jelenti, hogy mehetünk szünetre. Mivel ma csak 4 ofőnk lesz, Mr. Webbs bent maradt a teremben, és odasétált a srácokhoz ismerkedni. Mi Lucyval kimentünk az udvarra (a St. Margaretnek borzasztó nagy udvara van!), és leültünk egy fa előtti padra. Elővettük a szendvicseinket, majd elkezdtünk enni. Még 5 perc sem telt el, megláttuk, hogy az osztályunkból két lány igyekszik felénk.
- Sziasztok! Csatlakozhatunk? - kérdezte Dora.
- Persze, gyertek - mosolygott Lucy, majd a két lány leült mellénk a padra.
- Honnan ismered Davidet? - kérdezte Eleanor.
- Hát .. egy általánosba jártunk ..
- És miért ilyen bunkó? - ez már Dora volt.
- Mindig is ilyen volt .. Nem érdekes, már megszoktam .. - motyogtam, és ittam egy kortyot.
- De miért utáljátok egymást ennyire? - kérdezett ismét Eleanor.
Erre már nem tudtam válaszolni, mert megszólalt a jelzőcsöngő, úgyhogy vissza kellett mennünk a terembe. Megrökönyödve láttam, hogy Mr. Webbs igencsak jól ért a srácok nyelvén, mert nagyon nagy röhögésbe voltak, amikor visszaértünk a terembe.
Amikor Mr. Webbs meglátott, odakiáltott nekem:
- Sophie Parker! Szeretném, ha egy kicsit beszélgetnénk! - és megindult felém, persze a fiúk rögtön elkezdtek "húúúú"zni, amitől rögtön elvörösödtem. Megfagyott bennem a vér, fogalmam sem volt mit csináltam (megint). Lucy bátorítóan megszorította a kezem, majd leült Doráékhoz. Mr. Webbs a tanári asztalhoz terelt, majd elkezdte:
- Nos, Sophie. Tudom, hogy okos lány vagy, láttam a bizonyítványaidat .. Ezért nem is értem, miért álltál le vitatkozni Daviddel .. - úgy tűnt, nem akar kelepcébe húzni, úgyhogy nyugodt hangon válaszoltam.
- Tudja, tanár úr, Daviddel egy általánosba jártunk, és eléggé utáljuk egymást .. - magyaráztam.
- Igen, igen, tudom, csak nem értem, hogy egy ilyen okos lány, mint te, miért kezd el vitatkozni egy olyan sráccal, mint David.. De jól van, rendben, nem faggatlak. Menj a helyedre! Ja, és ne haragudj, hogy óra közben olyan ellenséges voltam .. - majd rám mosolygott. Kicsit meglepődtem ezen a bocsánatkérésen, de hát ..
*tanítás után*
Anyu jött értem, és hazavittük Lucyt is, mert kiderült, hogy egy utcával mellettünk lakik az apukájával.
Otthon bepakoltam a holnapi órákra, majd lementem anyuhoz a konyhába és felültem a konyhapultra. Anyu éppen valami kaját készített.
- Na és, milyen volt az első nap? - kérdezte.
- Hát, David ma is kitett magáért, de amúgy jól. Lett pár barátnőm, szerintem, meg Mr. Webbs elmondta az órarendet, és négyszemközt azt mondta, hogy tudja, hogy okos gyerek vagyok ..
- Ó, Kincsem, ez nagyszerű! - lelkendezett anya. - Na várj, akkor majd még csinálok valami sütit is! Segítesz? - kérdezte mosolyogva.
- Hát, akartam még olvasni egy kicsit, de rendben.
Majd nekiláttunk a sütésnek-főzésnek. Amíg anya a sütit csinálta, én rántott húst sütöttem, meg krumplit.
Vacsora után gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, és amíg száradt rajtam a testápoló, megmértem, hány kiló vagyok.. De csak poénból! Nem vagyok Anorexiás ..
Majd bementem a szobámba, leültem a babzsák fotelembe, és olvastam .. 11ig .. Upssz ..
Címkék: Gone Forever ... or not?
