Sziasztok.. öhöm.. bocsánatot szeretnék kérni Tőletek, amiért ennyire elhanyagoltam a blogot.. de sajnos közbejött egy igen erős fejfájás, lábra állni alig tudtam, gyakorlatilag .. úgyhogy, jó olvasást Nektek! xx

Tokio Hotel - 1000 Oceans

Eltelt egy hónap. Az osztály egész jól összekovácsolódott, ezt még egy vak is észreveszi.

Például, valakinek nincs leckéje, odaadom (persze, hogy én..ki más? de itt ezért egyáltalán nem érzem magam furán.. és nem érzem magam strébernek.). Felelésnél profin segítünk(az egész osztály, összefogunk) a felelőnek. Eddig egy tanár se vette észre, vagy ha észre vette is, nem szólt.

Aztán az is kiderült ebben az egy hónapban (számomra), hogy a fiúk sokkal sokkal érettebbek, mint általánosban.. Jóóó, mondjuk van 1-2 aki, soha nem nő fel, dehát nem baj. Ők a mi gyerekeink.

Akiket az első nap plázacicáknak néztem, nos, kiderült róluk, hogy egyáltalán nem azok. Sőt mi több, kitűnő tanulók, soha nem ittak még alkoholt, és soha az életben nem mennének olyan társaságba. És nem mutatják, de még a saját árnyékuktól is félnek.

Szóval, a lányok kijönnek a fiúkkal, a fiúk is a lányokkal, teljes az egyensúly, sőt mi több! Már van egy párunk is. A mi kis gerlepárunk. Dora és Nick. Eddig még nem láttuk őket se veszekedni, se semmi feszültség nem volt köztük, nagyon aranyosak együtt. Nick rendes srác, Dorához való. Szünetekben vagy a teremben romantikáznak, vagy az  udvaron, teljesen mindegy nekik, hogy hol vannak, egyedül a másik fél számít. És ezt nagyon csodálom. Persze, ez így normális, de mivel még soha életemben nem volt kapcsolatom, nem tudom elképzelni, hogy mondjuk Daviddel - miért is pont vele? - ennyire közvetlen legyek. Minden erőmmel azon vagyok, hogy közömbösen bánjak vele. Semmi mosoly - jó, néha-néha -, de amúgy nem szólunk egymáshoz. Egy nap kb annyit beszélünk, hogy: "szia" "szia" "lecke van?" "ahham" "adod?" "tessék" "kösz". És ennyiben mindig ki is merül. Cseppet sem várok többet, mert miért is várnék? Mire várhatnék? Vagy inkább kire ..

Na, visszatérve az osztályra. A tanárokat a srácok teljesen kikészítik, az igazgató elég kemény alak, ellenben az i.g. helyettes egy szende kis bárányka. Egy törékeny fiatal nő, senki nem nézi ki belőle, hogy tesitanár(!!), és mégis az. Tesin lányok-fiúk külön vannak, fiúk szegények egész órán szívnak, mert Mr. Role nem lacafacázik, keményen megdolgoztatja őket. Mi, tesin, alakra gyúrunk, Miss Kelly a szívén viseli, hogy minden lány fitt és csinos legyen (hála az égnek! tuti elpunnyadnék). Persze, a kötelező dolgokat, mint: kötélmászás, szekrényugrás, talajtorna, futás, labdás játékok ismerete, kőkeményen osztályozza, de ha lehet, nem játszadozunk a labdával, mint egy kutya, hanem a konditeremben (mert itt az is van, mindenféle tuti géppel) erősítünk. Rendesen ki is szoktam fáradni, elég kemény hasizom erősítő gyakorlatokat csinálunk, így röhögni alig tudok az izomláztól - de legalább tudom, hogy rendelkezem izmokkal -.

Az egyik csütörtöki tesin éppen futottunk, amikor a srácok közül valaki átrúgott egy labdát, és vajon kit talált el? Persze, hogy engem. A fejemen. Össze is estem, és a padlón fetrengtem, mert csillagokat láttam és sötétséget, felváltva. Hallottam, amikor a lányok körém gyűlnek és sikítoznak, és azt ordibálják, hogy "Sophieee keellljjj máár feeeel!!" 120 decibellel. Aztán meghallottam a tanárnő hangját is, de már nem emlékszek, mit mondott. Aztán jöttek a fiúk. Teljesen kussban voltak, egyedül egy ember ordítozott, felismertem a hangját..

Mikor kinyitottam a szemem, az iskola orvosi szobájában találtam magam, az ágyam mellett Lucy, El és Dora ült egy-egy széken. Mikor meglátták, hogy éledezem, Lucy a nyakamba ugrott, El és Dora pedig mindketten ránk vetették magukat. Rohadt jól esett, de nem szóltam.

- Úrhishtehn Sophie annyihra rhánk ilyeszthettéhl! - sírt Lucy.

- Hé, semmi bajom, viszont ha továbbra is rajtam fekszetek, el fog törni pár bordám - mondtam nevetve. Mindhárman leszálltak rólam és visszaültek a székekre. - Mi történt? Mióta vagyok itt? - kérdeztem kicsit kómásan, mert majd' szétrobbant a fejem.

- Asszem 3 órája. Minket elengedtek, az egész osztályt, mert egyszerűen nem tudtunk figyelni és össze-vissza kérdezgettük, hogy lehetsz éppen. A spanyol, francia, matek, fizika tanárnő üdvözöl, az ofő bent volt nálad, de aludtál, és már kb mindannyian bent voltunk, kis csopikban - magyarázta El.

- M-m-m-mmindenki? - kérdeztem.

- Mindenki. Ő is.. - nagyot dobbant a szívem. David is meglátogatott. Úristen! Hogy nézhettem ki? Jézusom, miért pont ilyen állapotban lát??

- Sophie nyugodj meg, mert ha továbbra is ilyen gyorsan fog verni a szíved, muszáj szólnunk az iskolaorvosnak, hogy nyugtatózzon be... - mondta Lucy, még mindig könnyes szemmel.

- De .. nem .. tudok .. megnyugodni .. David .. itt .. amíg .. - szaggatottan vettem a levegőt, mire a lányok teljesen bepánikoltak. El gyorsan elszaladt az orvosért, aki kb 1 perc múlva megérkezett egy fecskendővel. Szívbajt kaptam, komolyan. Utálom, gyűlölöm az injekciós tűt. Nem tudom magam ellazítani, ezért mindig fáj.. Ahajjj, most se sikerült. - Aúúú - nyafogtam.

- Nyugodjon meg, Miss Parker, pár perc múlva elalszik - majd ki is ment. Igaza volt. A nyugtató máris hatott, nekem meg leragadtak a szemeim. A lányok sutyorogtak még, majd egy fiú hangját hallottam. Ismét felismertem..

- Még mindig K.O.?

- Nem, felébredt, de felidegesítette magát, és nyugtatót kapott. Azelőtt aludt el, hogy bejöttél - mondta Dora.

- Francba - morgott az illető. - Pedig annyira ......... - de itt véglegesen kiütött a nyugtató, nem emlékszek többre.

Nos, úgy döntöttem, itt hagyom abba.. szeretem húzni az idegeiteket :P bocsi... a 8.részt hamarabb szeretném hozni, mert lesül a képemről a bőr, amiért ennyiree későn hoztam a 7est.

komizzatok, szavazzatok, és írjátok meg, szerintetek ki az a srác, aki ... tudjátok..

na puszi, nem soká jelentkezem ;)

Sziasztok.. öhöm.. bocsánatot szeretnék kérni Tőletek, amiért ennyire elhanyagoltam a blogot.. de sajnos közbejött egy igen erős fejfájás, lábra állni alig tudtam, gyakorlatilag .. úgyhogy, jó olvasást Nektek! xx

Tokio Hotel - 1000 Oceans

Eltelt egy hónap. Az osztály egész jól összekovácsolódott, ezt még egy vak is észreveszi.

Például, valakinek nincs leckéje, odaadom (persze, hogy én..ki más? de itt ezért egyáltalán nem érzem magam furán.. és nem érzem magam strébernek.). Felelésnél profin segítünk(az egész osztály, összefogunk) a felelőnek. Eddig egy tanár se vette észre, vagy ha észre vette is, nem szólt.

Aztán az is kiderült ebben az egy hónapban (számomra), hogy a fiúk sokkal sokkal érettebbek, mint általánosban.. Jóóó, mondjuk van 1-2 aki, soha nem nő fel, dehát nem baj. Ők a mi gyerekeink.

Akiket az első nap plázacicáknak néztem, nos, kiderült róluk, hogy egyáltalán nem azok. Sőt mi több, kitűnő tanulók, soha nem ittak még alkoholt, és soha az életben nem mennének olyan társaságba. És nem mutatják, de még a saját árnyékuktól is félnek.

Szóval, a lányok kijönnek a fiúkkal, a fiúk is a lányokkal, teljes az egyensúly, sőt mi több! Már van egy párunk is. A mi kis gerlepárunk. Dora és Nick. Eddig még nem láttuk őket se veszekedni, se semmi feszültség nem volt köztük, nagyon aranyosak együtt. Nick rendes srác, Dorához való. Szünetekben vagy a teremben romantikáznak, vagy az  udvaron, teljesen mindegy nekik, hogy hol vannak, egyedül a másik fél számít. És ezt nagyon csodálom. Persze, ez így normális, de mivel még soha életemben nem volt kapcsolatom, nem tudom elképzelni, hogy mondjuk Daviddel - miért is pont vele? - ennyire közvetlen legyek. Minden erőmmel azon vagyok, hogy közömbösen bánjak vele. Semmi mosoly - jó, néha-néha -, de amúgy nem szólunk egymáshoz. Egy nap kb annyit beszélünk, hogy: "szia" "szia" "lecke van?" "ahham" "adod?" "tessék" "kösz". És ennyiben mindig ki is merül. Cseppet sem várok többet, mert miért is várnék? Mire várhatnék? Vagy inkább kire ..

Na, visszatérve az osztályra. A tanárokat a srácok teljesen kikészítik, az igazgató elég kemény alak, ellenben az i.g. helyettes egy szende kis bárányka. Egy törékeny fiatal nő, senki nem nézi ki belőle, hogy tesitanár(!!), és mégis az. Tesin lányok-fiúk külön vannak, fiúk szegények egész órán szívnak, mert Mr. Role nem lacafacázik, keményen megdolgoztatja őket. Mi, tesin, alakra gyúrunk, Miss Kelly a szívén viseli, hogy minden lány fitt és csinos legyen (hála az égnek! tuti elpunnyadnék). Persze, a kötelező dolgokat, mint: kötélmászás, szekrényugrás, talajtorna, futás, labdás játékok ismerete, kőkeményen osztályozza, de ha lehet, nem játszadozunk a labdával, mint egy kutya, hanem a konditeremben (mert itt az is van, mindenféle tuti géppel) erősítünk. Rendesen ki is szoktam fáradni, elég kemény hasizom erősítő gyakorlatokat csinálunk, így röhögni alig tudok az izomláztól - de legalább tudom, hogy rendelkezem izmokkal -.

Az egyik csütörtöki tesin éppen futottunk, amikor a srácok közül valaki átrúgott egy labdát, és vajon kit talált el? Persze, hogy engem. A fejemen. Össze is estem, és a padlón fetrengtem, mert csillagokat láttam és sötétséget, felváltva. Hallottam, amikor a lányok körém gyűlnek és sikítoznak, és azt ordibálják, hogy "Sophieee keellljjj máár feeeel!!" 120 decibellel. Aztán meghallottam a tanárnő hangját is, de már nem emlékszek, mit mondott. Aztán jöttek a fiúk. Teljesen kussban voltak, egyedül egy ember ordítozott, felismertem a hangját..

Mikor kinyitottam a szemem, az iskola orvosi szobájában találtam magam, az ágyam mellett Lucy, El és Dora ült egy-egy széken. Mikor meglátták, hogy éledezem, Lucy a nyakamba ugrott, El és Dora pedig mindketten ránk vetették magukat. Rohadt jól esett, de nem szóltam.

- Úrhishtehn Sophie annyihra rhánk ilyeszthettéhl! - sírt Lucy.

- Hé, semmi bajom, viszont ha továbbra is rajtam fekszetek, el fog törni pár bordám - mondtam nevetve. Mindhárman leszálltak rólam és visszaültek a székekre. - Mi történt? Mióta vagyok itt? - kérdeztem kicsit kómásan, mert majd' szétrobbant a fejem.

- Asszem 3 órája. Minket elengedtek, az egész osztályt, mert egyszerűen nem tudtunk figyelni és össze-vissza kérdezgettük, hogy lehetsz éppen. A spanyol, francia, matek, fizika tanárnő üdvözöl, az ofő bent volt nálad, de aludtál, és már kb mindannyian bent voltunk, kis csopikban - magyarázta El.

- M-m-m-mmindenki? - kérdeztem.

- Mindenki. Ő is.. - nagyot dobbant a szívem. David is meglátogatott. Úristen! Hogy nézhettem ki? Jézusom, miért pont ilyen állapotban lát??

- Sophie nyugodj meg, mert ha továbbra is ilyen gyorsan fog verni a szíved, muszáj szólnunk az iskolaorvosnak, hogy nyugtatózzon be... - mondta Lucy, még mindig könnyes szemmel.

- De .. nem .. tudok .. megnyugodni .. David .. itt .. amíg .. - szaggatottan vettem a levegőt, mire a lányok teljesen bepánikoltak. El gyorsan elszaladt az orvosért, aki kb 1 perc múlva megérkezett egy fecskendővel. Szívbajt kaptam, komolyan. Utálom, gyűlölöm az injekciós tűt. Nem tudom magam ellazítani, ezért mindig fáj.. Ahajjj, most se sikerült. - Aúúú - nyafogtam.

- Nyugodjon meg, Miss Parker, pár perc múlva elalszik - majd ki is ment. Igaza volt. A nyugtató máris hatott, nekem meg leragadtak a szemeim. A lányok sutyorogtak még, majd egy fiú hangját hallottam. Ismét felismertem..

- Még mindig K.O.?

- Nem, felébredt, de felidegesítette magát, és nyugtatót kapott. Azelőtt aludt el, hogy bejöttél - mondta Dora.

- Francba - morgott az illető. - Pedig annyira ......... - de itt véglegesen kiütött a nyugtató, nem emlékszek többre.

Nos, úgy döntöttem, itt hagyom abba.. szeretem húzni az idegeiteket :P bocsi... a 8.részt hamarabb szeretném hozni, mert lesül a képemről a bőr, amiért ennyiree későn hoztam a 7est.

komizzatok, szavazzatok, és írjátok meg, szerintetek ki az a srác, aki ... tudjátok..

na puszi, nem soká jelentkezem ;)