Gone Forever ... or not? - 8. rész
- Sophie, kincsem, ébredj fel! Hazaviszünk! - hallottam anyukám hangját. - Greg? Miért nem ébred fel? - kérdezte .. aput? Apu! Kipattantak a szemeim és felültem az ágyban.
- Apuu! - visítottam, amikor megláttam apukám. Rögtön a karjaiba vetettem magam. Apa. Hazajött. Később, mint ahogyan tervezte, de most itt van. Velem. Mellettem. Nem engedem el..
- Sophie, drágám! Annyira megijesztettél minket.. - suttogta Apu a nyakamba valahol.
- Nem volt szándékos - vigyorogtam, pedig úgy se látják. Eltoltam magamtól apukám, hogy a szemeibe tudjak nézni. Az ő szemeibe is könny gyűlt, de csak én voltam az, aki ki is engedte őket, had folyjanak végig az arcomon. Ezek öröm könnyek. Akkor meg miért ne bújhatnának elő rejtekhelyükből? - Hiányoztál.
- Te is nekem kicsim. Te is nekem. De most menjünk végre haza. Este van.
A sulidoki azt mondta, pihenjek, úgyhogy a holnapi napot otthon töltöm (apuval). A kocsiban beültem hátra, anya pedig a kormányhoz. Apu az anyós ülésen foglalt helyet. Az utat végig mesélte. Amerikában volt most, Los Angelesben. Elmesélte mi minden van ott, ami itt nemigen. Imádom Angliát, soha nem költöznék el innen, de azért érdeklődve hallgattam, hogy Amerikában kb csak hamburgert, hot dogot meg egyéb gyorskajákat esznek, meg milyen pörgős ott az élet, stb stb.. Anya tökre kiakadt a hambin meg a hot dogon, de apunak sikerült megnyugtatnia, hogy nekünk ettől függetlenül nem kell olyat ennünk egész nap. Én ezen csak röhögtem. Igazság szerint, lefoglalta az agyamat az a tudat, hogy az apukám megint velünk van. Állandóan utazgat a munkája miatt, de minket nem akart soha magával cipelni ide-oda. Egyrészt, anyunak itt van a munkahelye, és anyu külön kérte, hogy minél kevesebbszer helyezzék át. Másrészt meg apunak van egy lánya, aki még suliba jár, most kezdte a gimit, és nem akarta, hogy ez a lány állandóan másik suliba járjon, és ne legyen egy biztos pont az életében -a családján kívül-. Azt akarta, hogy ennek a lánynak majd legyenek igaz barátai, és ne járjon minden évben egy másik iskolába.. Nos, ez a lány nem bánja, hogy nem kell folyton költöznie, csak hiányzik neki az apja .. De elég összetartó ez a család, tehát nincs semmi gond.
~~~
Csörr csörr.
- Igen? - vettem fel a még mindig kitartóan csörgő telefonom.
- Hol az Istenbe' vagy??! - hallottam Lucy hangját a vonal másik végéről.
- A sulidoki azt mondta, hogy pihennem kell.. - vigyorogtam.
- Mázlista! Mi meg röpit írunk föciből.. Bah.. Szurkolj!
- Mindenképp! Am.. Feltűnt..esetleg..khm, izé.. Davidnek, hogy nem vagyok..suliban? - makogtam.
- Nyilván.. Mellette ülsz - röhögött ki barátnőm.
- Kösz - nevettem fel kínosan és a hajamba túrtam. - Kicsit..bővebb információt nem kaphatnék?
- Ül, röhög, baromkodik.. Mint mindig. Azt meg honnan tudjam, hogy feltűnt-e neki, hogy nem vagy..? Figyelj, elhiszem, hogy szereted.. De ez már .. sok! És nem vagyok holmi kém, hogy egész álló nap őt figyeljem..
- Oké. Kösz. Akkor majd beszélünk - flegmáztam. Szép kis barátság.. Ennyit se kérdezhetek??
- Nadejó.. Vágd be a durcit.. Úgy kell azt. Na csá - és kinyomta.
Remek. Itt vagyunk október közepe táján, erre máris összeveszünk. Jóó, persze, nincs barátság veszekedések nélkül, de nem kértem olyan sokat.. És azt hittem, barátnők lévén, kérhetek ennyit.. Oké.. lehet, hogy felfújom.. De akkoris....
Lementem a konyhába, ahol Apu nézett valami akciófilmet a fotelban ülve.
- Szia! - köszöntem rá, majd mögé léptem, átkaroltam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia Hercegnőm! - kapcsolta ki a filmet. - Jól aludtál? Hogy van a fejed?
- Minden oksi. Együnk! - általában rossz döntés apuval enni, ha anyu nincs itthon. Apu pocsékul főz. De nem akartam elrontani azzal a napunkat, hogy valami gyorsétterembe üljünk be. Úgyhogy inkább az ételmérgezést választottam.
- Jobb, ha te főzöl valamit - engedte át a pályát nekem. Pont annak a személynek, aki főzést illetően az apjára ütött.
Próbálkoztam nyáron elkészíteni egy egyszerű kaját, de odakozmált. Aztán levest, de elfelejtettem megsózni, így zöldséges,borsos,vizet ettünk.. NO COMMENT!
- Apu? Inkább csináljunk szendvicseket! - javasoltam. Apu elnevette magát, majd előszedte a kenyeret, amíg én a sonkát, vajat, majonézt vettem elő.
Hát, asszem odáig fajultak a dolgok, hogy már egy szendvicset se tudunk csinálni.. Én az enyémet telenyomtam majonézzel, így elértem, hogy az állam is olyan legyen evés közben, apu meg a fél doboz vajat rákente a kenyerére. Mikor fintorogva egymás felé fordultunk, kitört belőlünk a röhögés, és inkább hagytuk a fenébe a szendvicseket. Rendeltünk Pizzát.
- És? Hogy tetszik a suli? - kérdezte apa, miközben kiültünk a teraszra és vártuk a Pizzát.
- Nagyon szeretek ide járni! Az osztályunk csúcs, nagyon jófej mindenki, és kéépzeld! Senki nem tart strébernek!
- Hogy érted el? - kerekedett el apukám szeme. Ő aztán igazán megért.. Tapasztalatból tudja, milyen az, ha az embert strébernek tartják, és kiközösítik..
- Úgy, hogy ez egy olyan osztály, ahol a többség tanul - mosolyogtam. - És kitartunk egymás mellett. Azaz.. - húztam el a szám.
- Mi a baj kicsim?
- Hát.. Tudod, Daviddel újra osztálytársak lettünk.. És ő piszkál. De.. ahj! Én..azt hiszem..szeretem..Őt..
~~~
- Haver! Te nem vagy normális! - bokszolta vállba barátját.
- Mer'? Jó csaj.. Akkor miért ne kérdezhetném meg tőle, hogy feljönne-e hozzám? - kérdezte az említett.
David eközben nem is figyelve a társaságra, teljesen magába fordulva gondolkozott. Aggódott. Aggódott egy lányért, akit nagyon szeret..
- Huhúú! Itt vagy köcsög? - kérdezte tőle egyik haverja.
- Mi? Jaa.. Persze. Mivan?
- Azon gondolkoztunk, hogy lassan annyit álmodozol, hogy elmehetnél lánynak! - röhögték ki.
- Rohadjatok meg! - morogta, majd felkapta a táskáját, de kiszóródtak belőle a cuccai. - A kurva életbe! - idegesen hajolt le összeszedni a tankönyveit, ám az egyikből kiesett egy fénykép. Persze az idióta haverok rögtön rácuppantak és elkezdték vizslatni a képet. Egy 8.os osztályfénykép volt. Mindig magánál hordta, de legtöbb esetben senki nem tudott róla. Azért, a mai világban elég kínos lehet egy srácnak, ha egyszercsak kiesik egy fénykép a táskájából, ahol tankönyvnek se kéne lennie..
- Uhuhúúú.. Nah, melyik a csajod? - röhögtek össze a haverjai.
- Közöd köcsög? Na add vissza! - nyúlt David a képért.
- Á-áá - adták a választ.
- Nem mondom még egyszer! - kezdett ideges lenni. Mostanában már gyűlölt ezekkel a haverokkal lógni. Már nem érezte, hogy közéjük tartozik. Megváltozott. Lehet, felnőtt..
- Ajajj, na most mi lesz? - néztek össze a többiek.
- Hhh.. Ti akartátok.. - és nekik ugrott. Nem volt híve a verekedésnek, de tudta, máshogy úgy se szerzi vissza a képet..
Felszakadt szájjal és egy törött ujjal, de végül visszaszerezte a képet.
- Te vadbarom! - törölgették a többiek az orrukat, vagy éppen azt a helyet, ahol folyt a vérük. - Húzz innen!
- Örömmel..
Mikor elhagyta a parkot, nem volt kedve haza menni. Az anyja csak aggódna miatta, az apja meg..hát, azt soha nem lehet tudni..
Hozzá akart menni..
Annál az utcánál, ahol a
lány lakott, kicsit még vívódott magával, de végül megállt a ház előtt, és becsöngetett.
- Hát veled meg mi történt? ..
~~~
- Jó ég, Dave, szerencse, hogy csak apu van itthon - mondtam, mikor felosontunk a szobámba.
- Bocs..
- Oké, ülj le. A szádat még el tudom látni, de az ujjaddal elmegyünk orvoshoz.
- Semmi baja!
- Nem vitatkozom! Elég, hogy tanítás alatt el kell viseljem a beszólásaidat, itt már nem nyelem le, ha visszaszólsz..
- Oké, nyugi van - leült az ágyra, én pedig átmentem a mosdóba. Kicsit sokáig vacakoltam a gyógyszerekkel, és az is elvonta a figyelmem, hogy azon agyaltam, vajon nincs-e valami olyan dolog a szobámban, amiből rájöhet, hogy én még mindig .. .
- Itt vagyok - jelentettem be, bár ezt ő is látta. Leültem mellé az ágyra, és megfogtam az arcát, hogy magam felé fordítsam. Elég csúnyán nézett ki. De igyekeztem visszafojtani az érzéseimet, és inkább elkezdtem apró mozdulatokkal letörölgetni a vért.
- Mit csináltál amúgy? Hogy most .. így nézel ki..? - kérdeztem közben, hogy azért ne csak üljünk ott a némaságban.
- Nem érdekes - dünnyögte.
- Értem.
Némán ültünk, amíg lekezeltem. Furcsa volt, hogy hozzám jött. Hisz' nincs értem annyira oda, ahogy észrevettem. Talán akkor, régen, egy icipicit érdekeltem, de nem annyira, hogy kapcsolat legyen belőle..
- Ööö.. Szólok apunak, hogy vigyen el orvoshoz, oké?
- Oké. Te is jössz? - nézett mélyen a szemembe. Belevesztem abba a gyönyörű szempárba. Olyan érzésem volt, mintha csak ketten lennénk a világon. Egy pillanatig azt hittem, megcsókol, de ez a pillanat el is suhant, amikor felvonta fél szemöldökét. Ja..ténleg.. Válaszolni kéne..
- Öhh..hát.. - kicsit elszomorodott. Igen, én is furcsálltam, és hogy honnan tudom? Elég régóta ismerem.. - Megyek. - mondtam ki végül.
Hát, bocsi, nem lett valami egetrengetően húúdeklasz rész, és ezért elnézéseteket kérem, de nem kaptuk meg normális időben a vizsgatételeket angolból, és kicsit el vagyok havazva.. hétfőn és kedden német írásbelim lesz, csütörtökön-pénteken és lehet h hétfőn is pedig a szóbeli..aztán rögtön jön az angol.. suli után még kb 1-2 hétig Pesten leszek, de utána megyek vidékre nagyimhoz. ahol nincs net.. ezért abban az 1-2 hétben ígérem próbálok előre írni, és akkor majd beállítom h feltegye..bocsánat mindenkitől aki olvassa a blogom, és várja a részeket! Puszi
Címkék: Gone Forever ... or not?
Gone Forever ... or not? - 8. rész
- Sophie, kincsem, ébredj fel! Hazaviszünk! - hallottam anyukám hangját. - Greg? Miért nem ébred fel? - kérdezte .. aput? Apu! Kipattantak a szemeim és felültem az ágyban.
- Apuu! - visítottam, amikor megláttam apukám. Rögtön a karjaiba vetettem magam. Apa. Hazajött. Később, mint ahogyan tervezte, de most itt van. Velem. Mellettem. Nem engedem el..
- Sophie, drágám! Annyira megijesztettél minket.. - suttogta Apu a nyakamba valahol.
- Nem volt szándékos - vigyorogtam, pedig úgy se látják. Eltoltam magamtól apukám, hogy a szemeibe tudjak nézni. Az ő szemeibe is könny gyűlt, de csak én voltam az, aki ki is engedte őket, had folyjanak végig az arcomon. Ezek öröm könnyek. Akkor meg miért ne bújhatnának elő rejtekhelyükből? - Hiányoztál.
- Te is nekem kicsim. Te is nekem. De most menjünk végre haza. Este van.
A sulidoki azt mondta, pihenjek, úgyhogy a holnapi napot otthon töltöm (apuval). A kocsiban beültem hátra, anya pedig a kormányhoz. Apu az anyós ülésen foglalt helyet. Az utat végig mesélte. Amerikában volt most, Los Angelesben. Elmesélte mi minden van ott, ami itt nemigen. Imádom Angliát, soha nem költöznék el innen, de azért érdeklődve hallgattam, hogy Amerikában kb csak hamburgert, hot dogot meg egyéb gyorskajákat esznek, meg milyen pörgős ott az élet, stb stb.. Anya tökre kiakadt a hambin meg a hot dogon, de apunak sikerült megnyugtatnia, hogy nekünk ettől függetlenül nem kell olyat ennünk egész nap. Én ezen csak röhögtem. Igazság szerint, lefoglalta az agyamat az a tudat, hogy az apukám megint velünk van. Állandóan utazgat a munkája miatt, de minket nem akart soha magával cipelni ide-oda. Egyrészt, anyunak itt van a munkahelye, és anyu külön kérte, hogy minél kevesebbszer helyezzék át. Másrészt meg apunak van egy lánya, aki még suliba jár, most kezdte a gimit, és nem akarta, hogy ez a lány állandóan másik suliba járjon, és ne legyen egy biztos pont az életében -a családján kívül-. Azt akarta, hogy ennek a lánynak majd legyenek igaz barátai, és ne járjon minden évben egy másik iskolába.. Nos, ez a lány nem bánja, hogy nem kell folyton költöznie, csak hiányzik neki az apja .. De elég összetartó ez a család, tehát nincs semmi gond.
~~~
Csörr csörr.
- Igen? - vettem fel a még mindig kitartóan csörgő telefonom.
- Hol az Istenbe' vagy??! - hallottam Lucy hangját a vonal másik végéről.
- A sulidoki azt mondta, hogy pihennem kell.. - vigyorogtam.
- Mázlista! Mi meg röpit írunk föciből.. Bah.. Szurkolj!
- Mindenképp! Am.. Feltűnt..esetleg..khm, izé.. Davidnek, hogy nem vagyok..suliban? - makogtam.
- Nyilván.. Mellette ülsz - röhögött ki barátnőm.
- Kösz - nevettem fel kínosan és a hajamba túrtam. - Kicsit..bővebb információt nem kaphatnék?
- Ül, röhög, baromkodik.. Mint mindig. Azt meg honnan tudjam, hogy feltűnt-e neki, hogy nem vagy..? Figyelj, elhiszem, hogy szereted.. De ez már .. sok! És nem vagyok holmi kém, hogy egész álló nap őt figyeljem..
- Oké. Kösz. Akkor majd beszélünk - flegmáztam. Szép kis barátság.. Ennyit se kérdezhetek??
- Nadejó.. Vágd be a durcit.. Úgy kell azt. Na csá - és kinyomta.
Remek. Itt vagyunk október közepe táján, erre máris összeveszünk. Jóó, persze, nincs barátság veszekedések nélkül, de nem kértem olyan sokat.. És azt hittem, barátnők lévén, kérhetek ennyit.. Oké.. lehet, hogy felfújom.. De akkoris....
Lementem a konyhába, ahol Apu nézett valami akciófilmet a fotelban ülve.
- Szia! - köszöntem rá, majd mögé léptem, átkaroltam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia Hercegnőm! - kapcsolta ki a filmet. - Jól aludtál? Hogy van a fejed?
- Minden oksi. Együnk! - általában rossz döntés apuval enni, ha anyu nincs itthon. Apu pocsékul főz. De nem akartam elrontani azzal a napunkat, hogy valami gyorsétterembe üljünk be. Úgyhogy inkább az ételmérgezést választottam.
- Jobb, ha te főzöl valamit - engedte át a pályát nekem. Pont annak a személynek, aki főzést illetően az apjára ütött.
Próbálkoztam nyáron elkészíteni egy egyszerű kaját, de odakozmált. Aztán levest, de elfelejtettem megsózni, így zöldséges,borsos,vizet ettünk.. NO COMMENT!
- Apu? Inkább csináljunk szendvicseket! - javasoltam. Apu elnevette magát, majd előszedte a kenyeret, amíg én a sonkát, vajat, majonézt vettem elő.
Hát, asszem odáig fajultak a dolgok, hogy már egy szendvicset se tudunk csinálni.. Én az enyémet telenyomtam majonézzel, így elértem, hogy az állam is olyan legyen evés közben, apu meg a fél doboz vajat rákente a kenyerére. Mikor fintorogva egymás felé fordultunk, kitört belőlünk a röhögés, és inkább hagytuk a fenébe a szendvicseket. Rendeltünk Pizzát.
- És? Hogy tetszik a suli? - kérdezte apa, miközben kiültünk a teraszra és vártuk a Pizzát.
- Nagyon szeretek ide járni! Az osztályunk csúcs, nagyon jófej mindenki, és kéépzeld! Senki nem tart strébernek!
- Hogy érted el? - kerekedett el apukám szeme. Ő aztán igazán megért.. Tapasztalatból tudja, milyen az, ha az embert strébernek tartják, és kiközösítik..
- Úgy, hogy ez egy olyan osztály, ahol a többség tanul - mosolyogtam. - És kitartunk egymás mellett. Azaz.. - húztam el a szám.
- Mi a baj kicsim?
- Hát.. Tudod, Daviddel újra osztálytársak lettünk.. És ő piszkál. De.. ahj! Én..azt hiszem..szeretem..Őt..
~~~
- Haver! Te nem vagy normális! - bokszolta vállba barátját.
- Mer'? Jó csaj.. Akkor miért ne kérdezhetném meg tőle, hogy feljönne-e hozzám? - kérdezte az említett.
David eközben nem is figyelve a társaságra, teljesen magába fordulva gondolkozott. Aggódott. Aggódott egy lányért, akit nagyon szeret..
- Huhúú! Itt vagy köcsög? - kérdezte tőle egyik haverja.
- Mi? Jaa.. Persze. Mivan?
- Azon gondolkoztunk, hogy lassan annyit álmodozol, hogy elmehetnél lánynak! - röhögték ki.
- Rohadjatok meg! - morogta, majd felkapta a táskáját, de kiszóródtak belőle a cuccai. - A kurva életbe! - idegesen hajolt le összeszedni a tankönyveit, ám az egyikből kiesett egy fénykép. Persze az idióta haverok rögtön rácuppantak és elkezdték vizslatni a képet. Egy 8.os osztályfénykép volt. Mindig magánál hordta, de legtöbb esetben senki nem tudott róla. Azért, a mai világban elég kínos lehet egy srácnak, ha egyszercsak kiesik egy fénykép a táskájából, ahol tankönyvnek se kéne lennie..
- Uhuhúúú.. Nah, melyik a csajod? - röhögtek össze a haverjai.
- Közöd köcsög? Na add vissza! - nyúlt David a képért.
- Á-áá - adták a választ.
- Nem mondom még egyszer! - kezdett ideges lenni. Mostanában már gyűlölt ezekkel a haverokkal lógni. Már nem érezte, hogy közéjük tartozik. Megváltozott. Lehet, felnőtt..
- Ajajj, na most mi lesz? - néztek össze a többiek.
- Hhh.. Ti akartátok.. - és nekik ugrott. Nem volt híve a verekedésnek, de tudta, máshogy úgy se szerzi vissza a képet..
Felszakadt szájjal és egy törött ujjal, de végül visszaszerezte a képet.
- Te vadbarom! - törölgették a többiek az orrukat, vagy éppen azt a helyet, ahol folyt a vérük. - Húzz innen!
- Örömmel..
Mikor elhagyta a parkot, nem volt kedve haza menni. Az anyja csak aggódna miatta, az apja meg..hát, azt soha nem lehet tudni..
Hozzá akart menni..
Annál az utcánál, ahol a
lány lakott, kicsit még vívódott magával, de végül megállt a ház előtt, és becsöngetett.
- Hát veled meg mi történt? ..
~~~
- Jó ég, Dave, szerencse, hogy csak apu van itthon - mondtam, mikor felosontunk a szobámba.
- Bocs..
- Oké, ülj le. A szádat még el tudom látni, de az ujjaddal elmegyünk orvoshoz.
- Semmi baja!
- Nem vitatkozom! Elég, hogy tanítás alatt el kell viseljem a beszólásaidat, itt már nem nyelem le, ha visszaszólsz..
- Oké, nyugi van - leült az ágyra, én pedig átmentem a mosdóba. Kicsit sokáig vacakoltam a gyógyszerekkel, és az is elvonta a figyelmem, hogy azon agyaltam, vajon nincs-e valami olyan dolog a szobámban, amiből rájöhet, hogy én még mindig .. .
- Itt vagyok - jelentettem be, bár ezt ő is látta. Leültem mellé az ágyra, és megfogtam az arcát, hogy magam felé fordítsam. Elég csúnyán nézett ki. De igyekeztem visszafojtani az érzéseimet, és inkább elkezdtem apró mozdulatokkal letörölgetni a vért.
- Mit csináltál amúgy? Hogy most .. így nézel ki..? - kérdeztem közben, hogy azért ne csak üljünk ott a némaságban.
- Nem érdekes - dünnyögte.
- Értem.
Némán ültünk, amíg lekezeltem. Furcsa volt, hogy hozzám jött. Hisz' nincs értem annyira oda, ahogy észrevettem. Talán akkor, régen, egy icipicit érdekeltem, de nem annyira, hogy kapcsolat legyen belőle..
- Ööö.. Szólok apunak, hogy vigyen el orvoshoz, oké?
- Oké. Te is jössz? - nézett mélyen a szemembe. Belevesztem abba a gyönyörű szempárba. Olyan érzésem volt, mintha csak ketten lennénk a világon. Egy pillanatig azt hittem, megcsókol, de ez a pillanat el is suhant, amikor felvonta fél szemöldökét. Ja..ténleg.. Válaszolni kéne..
- Öhh..hát.. - kicsit elszomorodott. Igen, én is furcsálltam, és hogy honnan tudom? Elég régóta ismerem.. - Megyek. - mondtam ki végül.
Hát, bocsi, nem lett valami egetrengetően húúdeklasz rész, és ezért elnézéseteket kérem, de nem kaptuk meg normális időben a vizsgatételeket angolból, és kicsit el vagyok havazva.. hétfőn és kedden német írásbelim lesz, csütörtökön-pénteken és lehet h hétfőn is pedig a szóbeli..aztán rögtön jön az angol.. suli után még kb 1-2 hétig Pesten leszek, de utána megyek vidékre nagyimhoz. ahol nincs net.. ezért abban az 1-2 hétben ígérem próbálok előre írni, és akkor majd beállítom h feltegye..bocsánat mindenkitől aki olvassa a blogom, és várja a részeket! Puszi
Címkék: Gone Forever ... or not?
